2 - 3. fejezet

 

2. Fejezet

Fordította: Aemitt

Olivia

 

A gondolatom elég zavaros volt, mint az imént kapott hívás, ami egyszerre árasztott el szorongással és megkönnyebbüléssel. Kifogásokat kerestem, hogy elhagyjam a bulit, nem azért, mert reggel korán kellett kezdenem, hanem azért, mert hirtelen úgy éreztem nem voltam elememben… ácsorogtam, flörtöltem egy kicsit és úgy tettem, mintha minden rendben lenne a világomban.  

A telefonhívás egy brutális emlékeztető volt, hogy minden elromlott a világomban.

Szóval hosszan átöleltem Suttont, majd megpróbáltam elfordítani a tekintetem az aggódó pillantásától és elhajtottam. Nem szándékoztam hazamenni, inkább az autómmal a Fleurish felé vettem az irányt, mert bár a bolt fél órája bezárt, tudtam, hogy Stevie ott lesz, dolgozik a másnapi megrendelésen. Beszélnem kellett vele és ráadásul semmi sem volt, amitől nyugodtabbnak éreztem volna magam, mint elmerülni egy gyönyörű virágkompozíció megalkotásába.

A Fleurish a Chapel Hill trendi kis területén található egy előkelő női butik és egy vietnámi bisztró között. A főnököm, Stevie Magliano, aki történetesen a legjobb barátom is, majdnem tíz évvel ezelőtt nyitotta a Fleurish-t, és ez az egyik legnépszerűbb virágüzlet a környéken. Leparkoltam a kocsimat a bolt elé, amelynek élénk lila falai voltak és egy szétesett fatábla volt az ajtó fölött, amelyen a bolt neve volt, a sarkában egy fém Bourbon liliom díszelgett. A fények lekapcsolva, de világító fényt láttam a hátsó megtervezett területen, ahogy felmentem az üveg bejárati ajtóhoz és bekukucskáltam.

Miután kinyitottam az ajtót, kitártam és azonnal bekiáltottam, Stevie nehogy beparázzon a hirtelen megjelenésem miatt.

– Csak én vagyok – kiáltottam, ahogy gyorsan megfordultam, hogy beüssem a kódot a riasztó hatástalanítására.

– Itt vagyok – kiáltott ki, persze tudtam, hogy ott van.

Nyilvánvaló Kapitány.

Stevie olyan butus, de a világ legkirályabb személye. Olasz leszármazott, de az összes tudása, ami a gyökereihez köti, annyiba merül ki, hogy van egy fura szokása, amit a Sopranosból vett át, mégpedig az, hogy nagy, böszme arany ékszereket hord és néha paisano-nak[1] nevez. Ezen felül száz százalékig igazolhatóan és kirívóan meleg. Stevie platina szőkére festve, hosszú tüskébe rendezve viseli a haját, de a csúcsai ragyogó neon rózsaszínűek. Vagy narancssárga. Vagy kék. A hangulatától függően. A körmeit csillám körömlakkal festi, a szeme sarkába apró strassz mintákat ragaszt. Belülről újra bezárom az ajtót és ismét beindítom a riasztót, áthaladok a bolt elülső részén, amely tele van selyem virágdíszítéssel és újdonságokkal. Az egyik falat egy padlótól mennyezetig érő üveghűtő foglalta el, amely több tucat előre elkészített összeállítást tartalmazott.

A hátul kialakított területet egy olyan fal választja el, ami a pénztár mögött van, de van rajta egy üvegablak így láthatjuk az üzlet területét, ha hátul dolgozunk. Látom Stevie odabenn van egy nagy kosár bazsarózsát, alstromeriat és tűzliliomot rendezget. Mint mindig a munkája művészien gyönyörű.

– Szia – mondom, ahogy letettem a táskám és a kulcsokat a hátsó pultra.

Stevie felemeli a fejét és rám kacsint. – Mit csinálsz itt kölyök?

Kacarászom azon, hogy Stevie „kölyöknek” szólít. Öt évvel idősebb nálam, de harminc évesen a világ sokkal bölcsebbnek tűnik, és sokkal jobban támaszkodom rá, mint jogom lenne. Majdnem hat éve dolgozom nála a Fleurish-ben, a junior évem kezdete óta az Észak-Karolinai Egyetem. Amikor üzleti szakon lediplomáztam, fogalmam sem volt mit akarok kezdeni az életemmel, ezért a részmunkaidős munkám, hogy némi plusz pénzt keressek, teljes munkaidős karrierré vált Stevie kis boltjában. A diplomám nem porosodik, mert bár a fő feladatom a virágtervezés, Stevie közbelépett és megkért, hogy segítsek az üzlet tevékenységének más területein is, mint például a leltározás, a könyvelés és a marketing.

Ez számomra a békés lét. Elég pénzt keresek ahhoz, hogy kibéreljek egy cuki kis lakást itt a Chapel Hill-en és dizájner cipőkkel kényeztessem magam. Ezen felül az életem egyszerű. Dolgozni jövök, majd hazamegyek. Időnként elmegyek Stevie-vel, amikor el akar vinni valami örült, fantasztikus drag queen show-ra, vagy elmegyek Jim bácsi és Penny néni házába, hogy velük legyek egy családi vacsorán, vagy néha elmegyek egy pohár borra Suttonnal. De különben az életem komplikáció és kapcsolatok nélkül zajlik, a családomon és Stevie-n kívül. Csenddel és nyugalommal tudnám jellemezni az életem.

Vagy legalább is így volt.

Most azt hiszem, hogy készen állok mindenféle őrületre és rémisztő dologra.

– Csak nyugtalan vagyok – válaszoltam végül a kérdésére, amikor észreveszem a neonsárga ujjatlan felsőjét és fehér farmer rövidnadrágját, ami véleményem szerint kissé túl szűk, és a fekete Converse magasszárúját. – Gondoltam segítek neked egy kicsit ma este.

– Merülj bele barátnőm – mondja, ahogy eltávolít egy hatalmas bazsarózsát és maroknyi alstroemeriával helyettesíti, hátralépve kritikus szemmel vizsgálja a kompozíciót.

Odalépkedek a számítógéphez, ami a keleti falnál lévő asztalon áll, és néhány koppintással előhívom a soron következő megrendelést. Ez egy friss megrendelés egy régi ügyfelünktől, aki a valaha volt legkedvesebb dolog a világon. Heti rendszerességgel rendel vázát, mióta itt dolgozom.

Összeszedtem a hűtőből mindent, amire szükségem van, a virágokat és a zöldeket letettem Stevie mellé az asztalra. Folytatja az elrendezést, amin dolgozik, miközben én a raktár polcáról egy kobald-kék kerámia edényt hozok és egy darab száraz habtömböt. A dolgokat átviszem a hatalmas ipari méretű mosogatóhoz, a habtömböt a csap alatt áztatom, egy kis hámozókést használok, hogy méretre vágjam, hogy elférjen az edény aljába, majd egy kevés vizet öntök még a háta mögé. Átviszem a tervezőasztalhoz és munkához látok.

Felkapok egy maroknyi mokara orchideát és egymás után a habtömbbe dugom felépítve a keretet, mielőtt elkezdem hozzáadni a zöldeket. Hozzáteszek néhány kék hortenziát és lilás rózsát, de az orchideák finom lágyságot adnak a tömör összeállításnak, amit kreáltam.

– Ez lenyűgöző. Olyan, mint én – gúnyolódik Stevie egy hatalmas mosollyal, amikor átkukkant a munkámra. Majd túl drámai hangon folytatja – Miss Conyers imádni fogja ezt az összeállítást.

Bólintok és beteszek még néhány orchideát a habtömbbe. – Remélem is. Megérdemel valami szépséget, amin mosolyogni tud.

Miss Conyers az elmúlt két évben a Lou Gehring kórral[2] küzdött és az állapota gyorsan romlott. Alig néhány héttel ezelőtt mesélte el nekem, mikor megállt a virágnál, hogy megmosolyogtassák és hogy emlékezzen az élete minden szépségére.

Stevie mosolya ellaposodik és a szemeiben együttérzés villan. Hozzám sétál, lehajol és a fejem búbjára egy csókot nyom

– Rendben vagy?

Vállat vonok és az utolsó orchideát a vázába helyezem, mielőtt megforgatom, hogy ellenőrizhessem minden szögből és megbizonyosodjak arról, hogy nincsenek lyukak, amiket be kell tölteni.

– Csak elmélkedem az életemről.

– És milyen csodálatos életed van most, és a jövőd hosszú lesz – mondja ragyogó mosollyal és megszorítja a vállam.

– Ezt nem tudhatod – mondom határozottan.

Stevie szeme könnyekkel telik meg, majd átölel. Az állát a vállamra téve suttogja.

– Ezt tudom. Egyszerűen nincs más lehetőség.

– Félek – suttogva ismerem be, és a karjai szorosabban ölelnek.

Félek, mert két napja tudtam meg, hogy rákos vagyok.

Hogy pontos legyek Follicular B-sejtes lymphoma a nyirokrendszer B-sejtes daganata.

– Nem rég hívtak fel az onkológus rendelőjéből – mondom halkan Stevie-nek, miközben tovább bámulom az előttem levő összeállítást. – Holnap hétre van időpontom. Nyilván átrendezte a beosztását, hogy bejuttasson.

– Veled megyek – mondja Stevie és még szorosabban ölel. – Szükséged van valakire, aki meghallgat mindent, amit mondani fognak. Valószínűleg az információk felét sem fogod majd fel.

– Köszi. – Őszinte hálával mondom, miközben felveszem az összeállítást és hátramegyek, hogy a kiszállításra váró hűtőbe tegyem.

– Sutton azt mondta, hogy eljön velem.

Megértően bólintott és lazított az ölelésén.

– Rendben. Legalább egyikünknek veled kell lenni minden találkozón.

Annyira szürreális számomra, hogy három napja még azt sem tudtam, hogy mi az az onkológus. Soha nem hallottam még ezt a kifejezést. Amikor az általános orvosom rendelőjében ültem és meghallottam, hogy átnézi a nyaki nyirokcsomómon végzet biopszia eredményét és ezt mondja:

– Be kell juttatnunk egy onkológushoz, hogy megkezdje a kezelést.

A fülem örült zúgása ellenére, amikor először meghallottam a rák szót, hallottam, hogy ezt mondja, és ostobán megkérdeztem – Mi az az onkológus?

Az orvosom elnézően mosolygott és ezt mondta, – A rákot kezelő orvosa. A doktor úr vagy doktornő lesz, aki irányítja és elvégzi a nem sebészeti kezelést, amire szüksége van.

Szóval leültem az orvosom rendelőjében és mindenféle ostoba dolgon kezdtem gondolkodni. Bámultam a száját, ahogy a szavakat formálva kinyitotta és becsukta, de képtelen voltam felfogni azokat mindezek után, és csak arra tudtam gondolni, ki fog Stevie-nek segíteni a Fleurish-ban amikor meghalok.

Gyakorlatilag zombi üzemmódba hajtottam az üzletig, mert ebben a pillanatban szükségem volt a legjobb barátomra. Stevie a pult mögött volt, a számlákat nézte át, felkapta a fejét, ahogy az ajtó felett lévő kis rézcsengő megszólalt, amikor kinyitottam az ajtót. Egy pillantást vetett rám és kiviharzott a pultból.

– Mi a baj? – gyakorlatilag sikoltotta.

– Rákom van – mondtam reszkető, idegen hangon.

Aztán egyenesen a padlóra zuhantam taknyos könnyes pocsolyaként. Stevie azonnal akcióba lendült, kitette a ZÁRVA táblát és bezárt. Előkapta az iPod-ját és Suttont hívta. Hallottam, ahogy néhány percig sürgetve suttog neki, majd leült velem a földre és szorosan ölelt miközben sírtam.

Sutton fél óra múlva érkezett, ami azt jelentette, hogy meghaladta a hangsebességet a közúton. Addigra Stevie felemelt a padlóról, hátravitt az irodájába és az íróasztal mögötti hatalmas, kényelmes székébe tett, majd azonnal forró gyógyteát adott.

A lehető legjobban elmeséltem nekik, amit eddig mondtak, ami gyakorlatilag semmi sem volt. Stevie és Sutton csodálatosak voltak, minden követ megmozgattak, hogy felturbózzam az önbizalmamat és újraélesszem az erőm. Egyikünk sem tudta mit tartogat a jövő számomra, mert ezen a ponton nagyon hiányoztak az információk, de mire két órával később végeztek velem, meg voltam róla győződve, hogy egyenesen a pokol legmélyebb bugyrába rugdosom ennek a ráknak a seggét.

Az elkövetkező napokban megpróbáltam ezt az ominózus hírt az elmém legmélyére száműzni és nem túl sokat agyalni rajta. Ami gyakorlatilag lehetetlen volt. Sutton még a Cold Fury partira is elhívott, és bár általában elégedett vagyok azzal, hogy otthon maradok egy jó könyv társaságában, most valamilyen oknál fogva úgy éreztem, hogy ki kell jutnom és csinálnom valamit. Hogy bebizonyítsam önmagamnak, hogy még sok tennivalóm van az életbe.

Így hát találkoztam Suttonnal és Alex-szel az edző Észak-raleigh-i házában és a rövid idő alatt, amíg ott tartózkodtam jól éreztem magam. Igaz, csak kevés időm volt, mégis mókás volt szájkaratét játszani és flörtölni Garrett Samuelsonnal és ugyanakkor szórakoztató is.

Nem csak szórakozás. Sziporkázó gúnyolódás. Izgalmas flört.

A fenébe is, Garrett abszolút és pusztítóan gyönyörű. Természetesen eleget hallottam róla Suttontól és Alextől, hogy tudjam, hogy ő nem olyan valaki volt, akinek odaadnád a szíved, de nem tagadhattam le a delejes erőt, ami azzal fenyegetett, hogy beszippant. Annak ellenére, hogy többször is visszautasítottam a közeledését, valahányszor kinyitottam a szám, hogy nemet mondjak, a testem sikoltozott velem, hogy mondjak igent. Az agyam is megszólalt, mondván, hogy teljes életet kell élnem… amíg még van időm, és kihasználni egy rendkívül vonzó férfit, aki észbontó szexre vágyik.

Ennek ellenére a józan eszem diadalmaskodott, nem vagyok biztos benne, hogy meddig tudtam volna kitartani. Van egy olyan érzésem, ha Sutton nem jött volna oda és gyakorlatilag nem kergette volna el tőlem Garrett-et, hogy kapituláltam volna, mert az agyam mindenféle elbaszott és eltorzult gondolatokkal volt tele, melyek folyamatosan körbe-körbe keringtek.

De aztán kaptam egy telefonhívást az onkológusom irodájából, egy másnapi kora reggeli találkozót ajánlott fel és a valóság hirtelen ismét rám zuhant. Bár nem feltétlenül kellett volna távoznom, csak mert későre jár, hirtelen nem éreztem azt, hogy társas lény lennék és a körülöttem lévő vibráló élénk emberek fájdalmas emlékeztetőül szolgáltak azokra a dolgokra, amiket elvesztettem.

– Nos, milyen volt a party? – kérdezte Stevie miközben egy drótkeretre szerelt nagy habtömb kört vett elő. Nyilván egy temetési koszorún fog dolgozni, örülök, hogy elvette ezt a rendelést. Nem vagyok olyan jó benne, mint ő, mivel precizitást és egyensúlyérzéket igényel. Sokkal jobban csinálom a szabad típusú összeállításokat.

– Jó volt – mondom, mosolygok magamban a Garrett-tel folytatott beszélgetésemen.

– Micsoda? – kiáltja Stevie. – Mi ez az arckifejezés?

Meglepetten pislogok rá, miközben letörlöm az asztalt, hogy felkészülhessek a következő összeállításra.

– Milyen nézés?

– Az a kis titkolózó, talán egy kicsit érzéki tekintet az arcodon.

– Megőrültél. Meghibbantál, sőt – gúnyolódom, még akkor is, amikor arcomat pír önti el.

– Ó, a pokolba is, nem – mondja Stevie, ahogy hátrébb tolja a habtömböt, mielőtt hozzám hajol. Megragadva a kezem visszahúz és a székre nyom. Ezután a velem szemben lévő székre ül, keresztbe teszi az egyik lábát a másikon és összekulcsolja a kezét. Várakozóan rám néz, és azt mondja – Csinibaba. Van valami szaftos mesélni valód és jobban teszed, ha minden kis részletét elmondod nekem.

Vigyorgok. Az, hogy kedve van egy kis sziporkázó pletykához felvillanyoz engem is és kisöpri az összes problémámat a fejemből, legalább is pillanatnyilag. Haladékot kapok.

– Oké – mondom összeesküvően. – Szóval megismertem egy Cold Fury játékost és végül elég jól elbeszélgettünk.

– Hogyhogy? – kérdezte Stevie csillogó szemmel.

– Odajött hozzám és baromságokat beszélt arról, milyen szép vagyok, és ez nem egy olyan tipikus csajozós duma volt, de Istenem… olyan nyálas volt és teljesen kispályás.

– Dögös?

– Több mint dögös – mondom bólogatás közben. – Sötétbarna haja van, ami elég hosszú, nagyjából az álla közepéig ér, de tépettre van vágva.

Stevie behunyta a szemét és felsóhajt a fantáziára, amit lefestettem.

– A legcsodálatosabb zöld szemek. Nagyon világos és tükröződő. Ja és magas, elmondható, hogy nagyon izmos. Ő egy igazán nagyon gyönyörű férfi.

– Már attól haldoklom, hogy csak az elképzeltem – Stevie gyakorlatilag visította. – Szóval … mikor randiztok?

Az arcomról leolvadt a vigyor, amivel leírtam Garrett-et. – Nem randizunk. Visszautasítottam.

– Hogy mit csináltál? – Stevie gyakorlatilag sikoltotta. – Megörültél? Mózes születése óta nem randiztál, és most egy dögös hokijátékos üldöz téged. Mond, hogy csak viccelsz.

Sértődötten szipogok. – Csak a bugyimba akar bejutni. Semmi komolyat nem akar.

– És? – kérdezi Stevie orrhangon. – Mi a rossz abban?

Kinyitom a számat, hogy elmondjam pontosan mi a bajom ezzel, de egy hang sem jön ki rajta. Gondolataim kavarognak és megpróbálok visszagondolni arra, mit éreztem, amikor randira hívott. Melegség, izgalom és talán egy kis vágy is. Mindez kellemes, kétségkívül. Akkor mi a fenéért mondtam nemet?

– És ne add elő nekem azt a szart, hogy erkölcsileg ellenzed az alkalmi szexet – mondja Stevie, mielőtt még eszembe jutna ez a kifogás.

– Erkölcsileg nem ellenzem – motyogom. – Csak nem vagyok ilyen típusú személy.

– Egyáltalán nem. Soha nem voltam. Minden szexuális tapasztalatom hosszútávú és bizalmi kapcsolatok eredménye.

Stevie rám szegezi a tekintetét. – Miért rágod magad Olivia? Semmi baj nincs azzal, ha engedsz a vágyaidnak. Amíg mindketten felnőttek vagytok, biztonságba vagytok és reális elvárásaitok vannak, mond el hol van a hátulütője?

Horkantva felhúzom a szemöldököm.

– Olyan egyszerűen hangzik, különösen, ha semmi sem egyszerű már az életedben.

– De igen – állítja. – Talán valami egyszerűt tettek eléd, mert egyszerűre van szükséged. A fenébe, ha most nincs pokolian bonyolult dolgod. Szóval, ahogy én látom, az egyszerű az jó. Nem is beszélve arról, hogy tökéletes elterelésnek tűnik.

Soha nem voltam ilyen izgatott vagy nyugtalan. Az adrenalin miatt hányingerem van, az ismeretlentől csalánkiütést kapok. Mindig szerettem a csendet és a biztonságot.

De most, hogy egy potenciálisan korlátozott élettartammal nézek szembe, azon kell gondolkodnom, hogy lemaradok e valamiről. Ha ez a betegség megöl, sajnálnám-e, hogy alkalomadtán az orrom alá dörgölik? Még akkor is, ha a lehetőség félelmetes és ijesztő, de csontig hatolóan izgalmas lehet.

– Tehát azt mondod, hogy fognom kéne magam és vadul szexelnem kéne egy vadidegennel?

Stevie rám szegezi a tekintetét és a lábamra csap.

– Kezdetnek jó, de azt hiszem, tudod, mit mondok. Ragad meg az életet a szarvánál fogva. Nincs alkalmasabb idő, mint a most. És nem csak a vad állatias szexre. Csatába készülsz édesem, fel kell venned a páncélod és szétrúgni pár segget.

Alsó ajkamat rágva, figyelembe veszem, amit mond.

– De – Stevie komolyan hozzáteszi – úgy gondolom, egy izzadt meztelen éjszaka egy dögös hoki játékossal, tökéletes alkalom a kezdéshez.

Talán igaza van. Talán ki kell törnöm a konfortzónámból és úgy kell élnem az életem, mintha minden nap az utolsó lenne. Mert őszintén szólva… ez igaz is lehet.

Sajnos úgy gondolom, hogy a lehetőség Garrett-tel elúszott. Határozottan visszautasítottam és soha többé nem látom. Kizárt, hogy Suttonhoz menjek és megkérjem, hogy hozzon össze Alex legjobb barátjával. Soha nem értene meg, hogy miért változtam ócska ringyóvá.

Nem az a hajó már elment, de azt hiszem, megfogadom Stevie tanácsát és nyitni kezdek az előttem álló további lehetőségek felé. Mert nem megyek el harc nélkül, és ha elmegyek, nem akarom, hogy bármit megbánjak. 

 

3. Fejezet

Fordította: Aemitt

Garrett

 

Az edző megfújja a sípját, mi pedig neki indulunk. Alex a koronggal a jég középpályáján, miközben én a baloldalon végigsuhanok, a másik első vonalas csatárunk Kel Borden tükröz engem a másik oldalon. Alex finoman előre-hátra ütögeti botjával a korongot, miközben szeme a kapusra Thomas Ericksonra szegeződik. Közeledik… pont középen, de Thomas elterül, kigyúrt teste túl nagy helyet foglal el a hálóból. Alex visszafut egy gyors egyenes ütésre, de az utolsó pillanatban egy rövid, de finom passzt küld felém. Még akkor is, amikor pengéje csak megcsókolja a korongot, hátralendítem a botomat és szándékomban áll az ördögi lövésemmel a hálóba küldeni. Az utolsó pillanatban látom Kelt jobbról közeledni, miközben Thomas teljesen rám figyel. Ahelyett, hogy elengedném az ágyúlövésem, finom mozdulattal a korongot a középpálya felé ütöm Kelnek.

Thomas visszahúzódik középre, de Kel már megpöcköli a korongot a kapus lába között a pontért. Nincsenek igazi ujjongások és senki sem emeli fel a kezét győzelemre a gól miatt. Ez azért van, mert ez nem mérkőzés, hanem a szezon első edzése és csak gyakorolunk. Alapvető dolgok a bemelegítéshez és a jéghez szokáshoz.

Thomas a kapusbotjával csalódottan a jégre üt, és motyog – Szép munka. – Kel elismerésként botjával könnyedén megütögeti Thomas vádliját, mindannyian visszasiklunk a jég másik végébe, miközben a következő hármas csoport indulásra készül.

Megállok Alex mellett, kezeimet a botom tetején pihentetem, miközben hagyom a pengét a jégen pihenni.

– Elmegyünk ebédelni, ha végeztünk?

– Persze – mondja Alex, miközben a következő gyakorlatot nézi. – Sutton Olíviával találkozik ebédkor, szóval szabad vagyok.

Olivia.

Basszus az a nő dögös. Vicces. Ragyogó. És említettem már, hogy dögös?

Komolyan kiakadtam, hogy nem randizna velem, még akkor is, ha Sutton jóformán elrontott minden a további kísérleteket a részemről, hogy elcsábítsam. Bár valójában nem volt más szándékom, mint megtudni, hogy meg tudnám-e dugni, be kellett vallanom magamnak, hogy az üldözés maga sokkal szórakoztatóbb, mint valaha volt. Volt valami a mosolyában, a flörtölő hangjában és a kihívásban.

– Szóval, miért nem futunk össze velük ebédre? – kérdeztem jóindulatúan.

Alex a szemét forgatva néz felém.

– Nem lesz „kefélés” közted és Olivia között. Gondolom Sutton ezt világossá tette.

Szórakozottan horkantok.

– Az asszonyodnak nincs beleszólása abba, hogy mit csinálok.

Vállát vonogatva Alex csak ennyit mond:

– A te skalpod lesz. Én csak próbállak megvédeni, ember.

Az utolsó gyakorlat után az edző háromszor élesen belefúj a sípjába, és kiabál:

– Rendben. Szép munka volt srácok, de lejárt a mai foglalkozás. Ti fafejűek takarodjatok a B csoport elől.

A fenébe már vége a gyakorlatnak? Annyira örültem, hogy visszatértem a jégre, hogy az idő csak úgy elrepült. Lecsatolom a korcsolyámat és elindulok az ajtó felé, ami az öltözőkhöz vezet.

Amint a betonpadlóra lépek visszanézek Alexre.

– Komolyan miért nem akarja Sutton, hogy elmenjek Oliviával? Nem vagyok elég jó a számára?

Alex keményen hátba bök a botjával, amitől előre botladozom.

– Tudod, hogy Sutton imád. Csak védi az unokatestvérét, ennyi.

– Nem fogom megrontani az ártatlanságát – morgom, amikor az öltözőbe érek. – Ez csak egy randi, a kurva életbe.

Alex felhorkant, miközben követ befelé.

– Komolyan? Randi? Manapság ezt így hívod?

– Igen egy randi, köcsög. Nem mintha még sohasem randiztam volna.

– Igen, de a te elképzelésed a tökéletes randiról, gerincre vágással és cumiztatással végződik.

– Na és? – morgom. – Ki ne szeretne így befejezni egy randit? Mondd, hogy nem akartad, hogy az első randid így érjen végett Suttonnal.

Alex arca bűnösen elpirult és mindentudóan vigyorogtam rá. Nem adok rá esélyt, hogy letagadja és gyorsan lecsaptam rá.

– Különben is rengeteg randim volt, amelyek nem az ágyban végződtek a csajjal, és ha Olivia csak szórakozni akar, akkor én mindent megteszek ezért. Nincsenek elvárásaim egyik irányba sem.

Reményeim azok vannak, de elvárásaim nincsenek.

Alex lemondóan csóválja fejét, és morog:

– Rendben, beismerem.

Vigyorogva a győzelmem felett az egyik padra ülök, hogy levegyem a korcsolyámat.

De a győzelmem rövid életű, amikor Alex visszaránt a földre.

– De ő már lekoptatott, haver. Szóval ez eléggé vitatható, ugye?

A szemöldököm rémülten ráncolom, mert igen Olivia eléggé hajthatatlan volt abban, hogy nem akart randizni velem. De én nem adom fel olyan könnyen. Ha ilyen ember lettem volna, nem lennék hoki játékos.

– Meg van Olivia telefonszáma? – kérdezem Alexet.

– Nincs – mondja kissé megkönnyebbülve, hogy nem kavarodik bele.

– Hívd fel Suttont, szerezd meg tőle.

– Kizárt! – mondja Alex erélyesen. – Sutton kitekerné a nyakam, hogy megkérdeztem. Magadra maradtál ember.

Seggfej, gondolom magamba, de aztán ördögi vigyor jelenik meg az arcomon. Nem számít. Tudom, hol dolgozik. Azt hiszem szükségem lesz friss virágcsokorra. Az agyam azonnal azon kezd gondolkodni, hogyan tudnám megközelíteni Oliviát és rávenni, hogy változtassa meg a döntését, hogy nem randizik velem.

                                           ___________

 

Kinyitottam a Fleurish üvegajtaját, azonnal megcsapott a csodás illat. Néhány virág, de kicsit csípős illat. A szemeimet elárasztja a színek áradata, ahogy túlcsordul a növényekből és virágokból kihelyezett díszek sokasága az asztalon és különböző állványokon. A finom hangulatvilágítást az üzlet körül stratégiailag elhelyezett kis dekoratív lámpák tükrözik. Soha előzőleg nem voltam virágüzletben, de ez kellemes. Határozottan megnyugtató.

– Segíthetek valamiben? – Valamilyen nőies hangot hallok, melyet nem Olivia hangjaként azonosítok.

Ahogy felnézek, szemeim tágra nyílnak, hogy befogadják a férfit, aki előttem áll. Alacsony, legalább 30 centivel alacsonyabb nálam és nagyon sovány. Sötét, szűk farmer, Doc Martens és élénk rózsaszín atlétát van rajta, mely karlyuka majdnem a derekáig fel van hasítva. Haja majdnem platina szőke, hosszú legalább 12 centis rózsaszín végű kakastaréjba állítva. A rózsaszínű virágmintás kristályok a jobb szemétől kezdődtek és az arccsontja fölé is kiterjedtek.

– Umm, igen, Oliviát keresem. Itt van?

A bizarr, kirívó külsejű férfi szemei tágra nyílnak, és szája tökéletes Ó-ba formálódik.

– Te vagy Garrett Samuelson.

Megvillantom a védjegyemmé vált vigyoromat, a gyilkos gödröcskéket, melyeket nem bánok megosztani vele.

– Cold Fury rajongó vagy?

Előrelépve, a srác gonosz mosolyt villantva ezt mondja:

– Nem igazán. A sport túl erőszakos az ízlésemnek, de Olivia igen. Én a főnöke vagyok Stevie Magliano.

Kinyújtom a kezem és kezet rázunk, de a frászt hozza rám, amikor megragadja a kezem és az ajkához emeli. Mielőtt elhúzhatnám, megcsókolja az csuklóm, és azt mondja:

– Ó, te egy jóképű ördögfióka vagy. Pont ahogy Olivia mesélte.

 Elengedi a kezem, ami ernyedtem az oldalamra zuhan, annyira megdöbbent vagyok, hogy kezet csókolt, de furcsa mód elégedetten hallottam, hogy Olivia egyértelműen mesélt neki rólam. Feláldoznám a csuklómat, csak hogy halljam ezt az információt a hét bármely napján.

– Igen… örülök, hogy találkoztunk – mondom gyorsan és ellenállok a késztetésnek, hogy röhögni kezdjek azon, ami az előbb történt. Alex meg fog halni, amikor elmondom, hogy ez a csóka megcsókolta a csuklóm. – Szóval… umm… itt van?

– Olivia! – Stevie gyakorlatilag sikít a válla fölött, de anélkül, hogy elengedné a pillantásom. – Gyere ki!

Hátulról csoszogást hallok és egy rövid pillanatra meglátom Oliviát, ahogy elsétál az üvegablak mellett, amely elválasztja a bolt elejét a hátuljától. A szívem hevesen ver, abban a rövid pillanatban, amikor meglátom.

Amikor belép az ajtón, a meglepődéstől a szemöldöke a magasba szökik, hogy ott állok, de megkönnyebbülök látva a vigyort az arcán. Napfényben még jobban néz ki, színes haja két laza copfba van fonva, apró kis vékony tincsek, amelyek kiszabadultak, keretezik az arcát. Egy teljesen kifakult farmer van rajta, lyukkal a térdén, papucs és egy szűk fehér póló, ami olyan fantasztikus ciciket mutat, amiket tegnap este nem igazán értékeltem, mert a blúz, amit felvett kicsit lötyögős volt.

– Mit keresel te itt? – kérdezi Olivia kellemes meglepetéssel.

– Azért jöttem, hogy rávegyelek, hogy változtasd meg a véleményed a velem való randizással kapcsolatban – mondom magabiztosan, és kis vigyort kapok cserébe tőle.

– A válasza „Igen” – mondja gyorsan Stevie és mindketten felé kapjuk a fejünket.

A tekintete ide-oda jár közöttünk és ártatlanul pislog.

– Mi van? Azt akarod, hogy „igent” mondjon és bízz bennem ő is „igent” akar mondani, szóval csak egy kicsit felgyorsítottam a folyamatot.

– Szállj ki a folyamatból – mondja gúnyolódva. – Nagylány vagyok, egyedül is tudok válaszolni. Nos… nincs olyan virág, ami a figyelmedet igényelné vagy valami?

Stevie felhorkant és ezt mondja nekem:

– Jó volt megismerni téged Garrett.

Sarkon fordul és az üzlet hátsó része felé kezd ugrándozni, de előtte még megállt Olivia mellett és ezt mondja:

– És kirúglak, ha nem mondasz „igent”. Szóval fogd a folyamatodat és kapd be.

Nem tehetek róla, csak nevetek és Olivia felnyársal a pillantásával, majd Stevie felé küld egy még durvábbat, szóval úgy gondoltam jobb, ha rövidre zárom a nevetésem.

Még mindig nem tudom elrejteni a vigyoromat, legalább valaki azt akarja, hogy randizzunk.

Miután Stevie eltűnik a szemünk elől, Olivia rám néz, szemei fenyegetőek villannak az ő kárára történő humorizálásunk miatt.

– Szóval azt hiszem ez egy „igen” – mormolom, ahogy egy lépéssel közelebb lépek hozzá.

– Nem mondtam „igent” – mutat rá komolyan.

– De ki leszel rúgva, ha nemet mondasz – cáfolom meg.

– Stevie csak süketel. Ráadásul nélkülem nem is funkcionál – mondja magabiztosan.

– Hallottam – kiáltott Stevie hátulról éneklős hangon. – Búcsúzz el az állásodtól.

– Gyerünk Olivia. Mit vesztenél? – sürgettem. – Ígérem, fantasztikusan érzed majd magad.

Horkant és odasétál egy virágösszeállításhoz, amelyet javítgat a kis kerek asztalon. Szép, minden rózsaszín, kék és lila. Fogalmam sincs, hogy mik ezek a virágok, de lenyűgözőek. Figyelem, ahogy Olivia elkezdi elrontani az összeállítást, némelyik szárat lejjebb nyomva, a másikakat megigazítva.

– A te fantasztikus elképzelésed és az enyém két külön dolog lehet – mutat rá és a tekintete nem szakad el a virágoktól.

Közelebb lépek hozzá, csak pár centire a hátától, figyelem, ahogy teste finoman megmerevedik. Lehajolva a fülébe súgom – De akkor is…talán a fantasztikus elképzelésünk egy és ugyanaz.

Apró sóhaj hagyja el az ajkát és a válla ellazul. Felém fordul, egy kicsit hátradőlök, megkérdezi

– Szóval, mire gondoltál?

A francba. Még nem gondoltam semmire. Nem mentem azon túlra, hogy egy „igent” kicsikarjak belőle.

– Azt csinálunk, amit te akarsz – mondom neki, azt gondolván ez a legbiztonságosabb terep. Mert piszkosul biztos vagyok benne, hogy nem fogja díjazni, ha azt javaslom, hogy menjünk el hozzá, pár lábujj begörbítős orgazmusra.

– Hmmm – töpreng, és vagy a képzeletem játszik velem, vagy egy kicsit közelebb hajol hozzám. – Tehát… mit mondanál arra, ha azt mondanám, hogy csak egy hotelszobába szeretnék menni és egész éjjel szexelnénk, megtehetnénk?

Önkéntelen lépést teszek hátra, mert szent pokol a szavai olyanok, akár egy ütés a gyomromba. Biztos csak kóstolgat. Biztos nem gondolja komolyan. Mert ha igen, akkor most rögtön kirángatom innen, és megmutatom neki, milyen fantasztikus volna együtt lenni.

Helyette hatalmasat nyelek, és kötekedő hangon mondom:

– Ezt nem igazán illik az első randin. Nem akarom, hogy csak a testem miatt akarj. Azt akarom, hogy épp úgy akarjál az eszemért is.

Olivia a mennyezet felé emeli arcát és nevetni kezd. Telt ajkai szétnyílnak és kivillannak hófehér fogai, a rózsaszín nedves nyelve hegye, amely lefogadom, mesésen mutatna, miközben a farkamon mozog. Amikor tekintetével ismét rám néz, a szemei szórakozástól ragyognak. – Vicces Garrett. Annyira vicces.

– Legalább értékeled a humorom – mondom kuncogva. – De komolyan, bármit csinálhatunk, amit csak akarsz ma este. Csak mondj „igent”.

Ajka lágy vigyorba húzódik, kinyújtja a kezét, hogy a mellkasomra fektesse. Biztos vagyok benne, hogy érzi, ahogy a szívem most dobog, mert egy kábító, szexi nő keveréke, aki megnevetett és majd megőrjít a vágytól, hogy megszerezzem.

– Rendben… ez egy „igen” – mondja, végre megszabadítva a szenvedéseimtől.

– Hagyom, hogy meglepj, hogy mit fogunk tenni és csak hogy tudd… nagyon nyitott vagyok.

Az utolsó szavai melegek, rekedtek és át van itatva valamivel, ami egész biztos vagyok benne, hogy célozgatás lehetett. Azonnal felé lépek, nem mozdítja a kezeit a mellkasomról. Tetszik, hogy nem rémül meg tőlem, ezért felé nyúlok, ujjainkat összefűzöm, szorosan a mellemnél tartom.

– Nyitott, uhh?

Olivia bólint.

– Mondjuk úgy, hogy mostanában… úgy döntöttem, hogy teljes életet élek. Szóval nagyon várom, amit ma este meg kell mutatnod.

A kurva életbe. Ebben a pillanatban egyértelmű célzás van a hangjában. Lehetséges, hogy azt akarja, amit én? Hogy kómába keféljük magunkat?

Megrázom a fejem, azonnal letagadom, hogy tényleg ez az, ami itt történik. Oliviáról nem az jött le, hogy egy szexuálisan felszabadult nő. Valójában számomra olyan típusú nőnek tűnik, akinek szűksége lenne némi romantikára, csábításra, ami számomra megfelel. Egy kis kihívást jelent, a könnyű hódítás szemben, ami szórakoztató, de unalmassá válhat. Nem bánom, ha a céljaim érdekében dolgoznom kell és Olivia Case-t az ágyamba csalni ezen a ponton az egyik legfontosabb prioritásom lett.

– Rendben – mondom, ahogy elhúzom a kezét a mellkasomról, hogy megcsókolhassam az ujjhegyeit. – Este hétkor felveszlek. Öltözz lezseren, hacsak nincs kedved valami puccoshoz – teszem hozzá utólag.

– Nem, a lezser jobb. Nem igazán vagyok divatos.

– Én sem – mondom neki, majd felemelem a másik kezem és megrántom a fonatát. – És tégy nekem egy szívességet… ugyanígy viseld a hajad, mint most.

Valami villan a szemében, valami kissé dögös és mindentudó. Alsó ajkát a fogai közé szívja és felszabadul, amikor mérlegeli a kérésem. Ezen egyszerű mozdulat hatására a farkam kezd megkeményedni a kíváncsiságtól.

– Megfontolom – mondja, majd a kezét kihúzza az enyémből, miközben egy apró lépést tesz hátrafelé.

Még egy percig bámuljuk egymást és látom, hogy könnyű elveszni a pillantásában. Olyan fiatalnak néz ki, olyan ártatlannak, mégis látok valamit benne, bölcsességet, hogy talán tud valamit, amit én nem.

Bármi legyen is az oka, hogy Olivia meggondolta magát és esélyt ad nekem, nem fogok emiatt aggódni. Csak örülök, hogy megtette.

---

[1] paisano– mexikói paraszt

[2] Lou Gehring kór a motoneuron betegségek (MND) avagy amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) leggyakoribb fajtája. A központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A betegség kiváltó oka nem ismert és nem gyógyítható.