14 - 15. fejezet

 

14. Fejezet

Fordította: Sienna

Olivia

 

– Gondolkodtam – mondom elmerengve, lábamat egyre mélyebbre süllyesztve a homokban.

– Látod…, ez a problémám – dörmögi Garrett mellettem. – Neked most pihenned kéne, szóval hagyd abba az agyalást.

Kinyitom a szemem, mely egész idáig csukva volt a perzselő kaliforniai nap miatt, és elfordítom a fejem, hogy Garrettre nézzek. Olyan káprázatos, mint a ragyogó napfény, miközben kényelmesen hátradőlve a strandszékén csukott szemmel az arcát a nap felé fordítja. Napbarnított bőre, bronzként ragyog a napolaj alatt, amivel bőkezűen bekentem, a teste egy igazi műalkotás. Még mindig nem hiszem el, hogy itt fekszem… egy tengerparton… Garrett Samuelsonnal.

Még hihetetlenebb az a tény, hogy ez a férfi, aki nem jár senkivel, továbbra is látni akar engem. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy csak szánalomból tart ki mellettem. De elvetem ezt a gondolatot, mert Garrett nem az a fajta, aki csak kötelességtudatból tart ki valaki mellett, akit alig ismer. Nem…, egész biztos vagyok benne, hogy érdeklődik irántam, és hajlandó úgy elfogadni, ahogy vagyok, a hibáimmal együtt, rákosan.

– Különben is, arra gondoltam – kezdem újra, de félbeszakít, mikor Garrett hirtelen kipattan a székéből és megragadja a derekamat.

Kihúz a székemből, a testére, és visszafekszik a saját nyugágyára, arcát a nyakamhoz simítva. A bőre forró és nedves a napolajtól, és ez arra késztet, hogy visszarángassam a házba, hogy meztelenül lehessek vele. Három nap óta először nem érzem úgy, hogy a gyomrom ki akarná adni a tartalmát, és most a testén fekve egy kicsit élénknek érzem magam.

– Nincs beszéd – morogja. – Csak pihenés.

– Menjünk vissza a házikóba, és uhm… lazítsunk ott fent…, együtt…, meztelenül – suttogom a fülébe.

Garrett felnyög és kissé szorosabban magához ölel.

– Nincs szex. Még mindig beteg és gyenge vagy.          

– Már nem vagyok beteg és gyenge. Sokkal jobban érzem magam.

– Lazítanod kellene.

– Kipihent vagyok.

– Pihenj még – mondja kuncogva.

Kezemet a mellkasához emelve, felnyomom a felsőtestemet az öleléséből, hogy lenézhessek rá. Isten Szent Anyja…, a nap visszatükröződik azokban a zöld szemekben, és szinte arra késztet, hogy itt mindenki szeme láttára akarjak levetkőzni.

– Én vagyok a baj, ugye? – mondom komoly arckifejezéssel. –Borzalmas velem a szex, igaz? És a rákot használod kifogásként, hogy ne kelljen hozzám érned.

Garrett forgatja a szemét majd elvigyorodik.

– Jesszusom… elég a drámából. Elképesztő veled a szex, és ezt te is tudod, te kis rosszcsont. Csak nem akarom, hogy túlzásba ess. Alig két napja, hogy majd kihánytad a beled.

– És tegnap csak egy kicsit volt hányingerem, ma pedig már nincs. Látod… jobban vagyok, és készen állok a szexre.

Garrett felül, a lábait a napozóágy két oldalára teszi. Ez azt eredményezi, hogy lovagló ülésben ülök az ölében és így az arca csak néhány centiméterre van az enyémtől.

– Gondolkoztál már azon valaha, hogy egy olyan férfit, mint én, mi késztet arra, hogy feladja a nőcsábász életmódját, és csak egy nagyon szexi és dögös nőre vágyjon?

– Csak, hogy tisztázzuk… az a nő, akiről beszélünk, én vagyok, igaz?

Garrett odahajol, egy gyors csókot ad nekem, majd ugyanolyan gyorsan vissza is húzódik.

– Igen… rólad beszélek, te dinka.

Átkarolom Garrett nyakát, és feszülten meredek rá. A hangom teljesen komoly, mikor azt mondom neki:

– Őszintén szólva Garrett… fogalmam sincs, hogy miért engem választottál. Most nem éppen az a nő vagyok, akivel könnyű együtt lenni.

– Látod…, csak ennyi – mondja Garrett bosszúsan. – Te egyszerű nő vagy, akivel jó együtt lenni. A legegyszerűbb, akivel valaha voltam.

– Hé, ne hoz fel ellenem, hogy már az első randevúnkkor megvoltam neked – kötekedem.

– Nem…, nem a szexről beszélek. Mármint veled minden olyan egyszerű. A beszélgetés, a szórakozás, a csend. Nem érzem, hogy meg kellene játszanom magam előtted, és nem is várod el tőlem. Önmagamért kedvelsz, és én ezért kedvellek. Csak jó olyannal együtt lenni, aki mindent könnyebbé tesz.

– De velem semmi sem egyszerű. A rákkal való küzdelem nem az – mondom csendesen.

– Ez igaz – mondja egy pillanat múlva. – De ez számomra nem is nehéz.

Ujjaimmal szórakozottan játszok a tarkóján lévő hajával, miközben az ajkamat harapdálom, és mérlegelem, amit mondott. Belenézek a szemébe, és azt mondom:

– Azt hiszem, te egy nagyon különleges ember vagy. Kockázatot vállaltál…, kiléptél a komfort zónádból, majd egyenesen egy darázsfészekbe nyúltál. Nem sok férfiban lenne ilyen erő vagy magabiztosság.

Garrett nagy kezei végigsimítanak a csípőmön és a hátamon.

– És ez beindít téged, igaz?

– Nagyon – mondom vigyorogva, majd az ajkához simulok. – De komolyan…, millió év alatt sem gondoltam volna mikor találkoztunk, hogy ez ide fog vezetni minket. Nem kerestem mást csak egy gyors numerát, és te is. Ez szürreális.

– Valahogy így gondoltam - mondja vigyorogva.

– Én is. Most már mehetünk szexelni..

Garrett egy erőteljes mozdulattal feláll és magával visz.

– Nincs szex. De bemehetünk a vízbe, hogy egy kicsit lehűljünk.

Lebiggyesztem az ajakam, de őszintén szólva…, kicsit fáradtnak érzem magam a sok szar miatt, amit az elmúlt napokban átéltem. Szóval, erősen kapaszkodok Garrettbe, amíg a vízhez visz.

 

 

 

Pislogva nyitom ki a szemem, amikor a reggeli napfény beszűrődik az ablakon keresztül, és az első dolog, amit észreveszek, hogy rettentően éhes vagyok. Több napja nem éreztem ezt, és szerintem nyugodtan mondhatom, hogy az émelygés teljesen elmúlt. A második dolog, ami feltűnik, hogy melegem van, mert Garrett teste teljesen körbevesz. A harmadik dolog, amit észreveszek, hogy pisilnem kell…, méghozzá nagyon, így kikászálódok Garrett szorításából és elindulok a fürdőszobába. Miután végeztem, bemegyek a konyhába és iszok egy nagy pohár narancslevet. Azt hiszem készítek mindkettőnknek egy kiadós reggelit, elmosolyodom…, mert ez egy nagyszerű lenne így ébreszteni Garrettet.

Reggeli az ágyban.

Természetesen tudok egy még jobb módot a felkeltéshez és ez engem is jobban vonzz, mint most nekiállni főzni. Leteszem a poharam a pultra és elindulok a hálószobába, egy pillanatra megállok és nézem, ahogy Garrett alszik. Miután megszöktem a karmai közül, a hátára gördült, a feje felém néz. Az arca olyan békésnek tűnik…, szinte már kisfiús álmában. A keze, melyre egy fekete rigó van a bicepsze belsejére tetoválva, a feje felett van, a másik keze pedig lazán a hasán nyugszik. A lepedő egész a derekáig le van húzva, az ujjaim viszketnek, hogy hozzá érhessek.

Gyorsan, és csendesen levetkőzök, visszamászok az ágyba, anélkül, hogy felébreszteném. Olyan közel csúszok hozzá, amennyire csak lehet, kinyúlok és felemelem a lepedő szélét a derekáról, hogy egy pillantást vessek arra, mi is lapul alatta. Tegnap még azelőtt elaludtam, hogy ő is az ágyba került volna, de bokszerre vetkőzött, mielőtt befeküdt mellém.

Vacsora után elmentünk még egy sétára a partra és mire visszaértünk, készen álltam, hogy ágyba bújjak. Azt hiszem Garrettnek igaza volt…, még mindig kissé gyenge voltam.

De ma reggel már nem éreztem magam gyengének.

A bokszer egy kis problémát jelent, és az ajkamat harapdálva azon gondolkodom, hogyan tudnék hozzáférni ahhoz, ami alatta van, anélkül, hogy felébreszteném. Esetleg csak becsúsztatom a kezemet a derékpánt alá, vagy akár a sliccen keresztül is benyúlhatok. Ettől függetlenül, ha egyszer bejutok, nagyon célratörőnek kell lennem, mert meg akarom bolondítani a kéjtől, addig amíg félálomban van, így nem tud újra eltántorítani.

Igen… a slicces megoldást kell választanom. Sokkal célratörőbb, a vérem zsong attól, amit épp tenni készülök. Kinyújtom a kezem nagyon lassan.

– Végeztél az alsóm bámulásával? – szólal meg Garrett hangosan, én pedig ijedten kiáltok, kapkodva hátrafordulok, miközben elengedem a lepedőt.

Ott fekszi, vigyorog és fülig ér a szája, miközben a mellkasomra szorítom a kezemet, hogy megakadályozzam a küszöbön álló szívrohamomat.

– A pokolba is, de megijesztettél.

– Sajnálom…, ez túl könnyű volt – mondja nevetve. – Olyan elszántan néztél rám, tudtam, nem kell sok, hogy megriadj.

A felismerésre, hogy rajtakapott, miközben az ágyékát mustráltam, hirtelen elönt a szégyen, és már tudom, hogy ez milyen egy elvetélt ötlet volt. Soha nem voltam olyan, aki könnyen kezdeményez az ágyban, és nem tudom, hogy mindezek után próbálkozom-e még bármivel is, ami ilyen merész. Valójában, csak be kellene jelentkeznem a helyi apácakolostorba.

– Gyere ide – mormolja Garrett és visszahúzza a lepedőt.

– Ööö…, épp reggelit akartam készíteni – dadogom.

– Kis hazug – ugrat.

– Arra gondoltál, hogy mi lenne a legjobb módja annak, hogy már ébredés előtt kemény legyek.

Az arcom céklavörös lesz, és hátrébb lépek az ágytól.

– Nem is – háborgok, de a fenébe is…, totál levágta, hogy mire készültem.

Garrett rekedten felnevet, és teljesen megdöbbent, mikor lerúgja magáról a lepedőt, majd az alsóneműjét is. Ott fekszik teljesen meztelenül, és az egész teste bűnre csábít. A szemem csak arra a testrészre tud fókuszálni, amit néhány pillanattal ezelőtt olyan kétségbeesetten látni akartam. A farka, a lábai közt elnyúlva, még csak félárbocon áll.

– Teljesen a tied vagyok, azt teszel velem, amit akarsz – mondja Garrett, miközben a kezeit a feje alá teszi, közben fülig ér a szája.

A kényszer, hogy menekülőre fogjam elég erős, de az, hogy megérintsem, sokkal erősebb, így az utóbbi győzedelmeskedik. Felmászok az ágyra és csípője mellé térdelek. Kinyúlok, hogy megérintsem a hasát, de megállít.

– Hogy érzed ma reggel magad?

Szememmel az övére fókuszálok és megnyugtatóan elmosolyodom.

– Igazából barom jól érzem magam. Éhes vagyok, ami azt illeti.

Hagyom, hogy a szemem végigsimítson a testén egészen az ágyékáig, és azzal szembesülök, hogy a hangomra egyre keményebbé válik a farka.

– Csak ennyi kell – mondja Garrett halkan.

Visszafordulok felé.

– Mi is?

– Csak a szavaid…, a tekinteted, és már kemény is vagyok. Nem is kell hozzám érned.

– De meg akarlak érinteni – mondom neki halkan.

– Az csak jobb nekem – mormolja.

 Egyik kezemet a mellkasára, a másikat pedig a hasára teszem és egy csókot lehelek a kettő közé. Végig simítok az erekcióját az ujjaimmal, és örömmel tölt el, ahogy megrándul az érintésemtől. Megbámulom…, olyan sötét és gyönyörű…, merev, mégis olyan mintha selymet érintenék az ujjbegyeimmel.

– Ööö…, én még soha nem csináltam ilyet azelőtt – mondom Garrettnek egy őszinte pillanatomban. Tudnia kell, hogy ez az egész dolog rosszul is elsülhet.

– Megérinteni egy pasi farkát?– kérdezi Garrett meglepetten. – Ezt nehezen hiszem el.

– Nem…, olyat már csináltam. Úgy értem…, még soha nem szoptam le egy srácot sem azelőtt.

– Óóó – mondja Garrett halkan, majd mikor leesik neki még hangosabban. – Óóó, nos nem is kell megtenned. Nem várom el tőled, tényleg.

– Szeretném – mondom neki határozottan. – Nagyon, nagyon szeretném.

– Bassza meg, Olivia…, az ártatlanságod és a bujaságod kombinációja lesz a végzetem – mondja vigyorogva. – Lehet, hogy ezt nem élem túl.

Ujjaimat ráfonom a farkára és finoman megszorítom, érzem, hogy egyre nagyobbra duzzad.

– Umm, nem biztos, hogy le tudom… ööö....

A hangom meginog, és kétségbe vonom minden nőiességemet.

– Nem biztos, hogy tudsz–e, mit is? – biztat Garrett, miközben az egyik kezével megérinti az arcomat.

– Lenyelni – suttogom. – Nem akarok kockáztatni, hátha…, hmm…, a gyomrom fellázad.

Garrett rám pislog egy pillanatra, de az arcáról nem tudok semmit sem leolvasni. Nem tudom megmondani, hogy megbántottam-e, vagy csak nem értette, amit mondani akartam ezzel az egésszel kapcsolatban. Aztán hátradobja a fejét és elkezd nevetni. Mélyen, fülsiketítően nevet. Egy pillanatig figyelem őt, nem vagyok benne biztos, hogy most haragudjak-e rá, vagy csak nem vesz komolyan, de aztán rájövök…, hogy ez baromi vicces.

– Gyere ide egy percre – mondja Garrett, miközben továbbra is kuncog. Elengedem, és végig mászok a testén, míg rajta nem fekszem egészen.

Ostoba vigyorral bámuljuk egymást.

– Azt hiszem megöltem a szexi hangulatot, ugye?

Garrett megrázza a fejét, és még egyszer felnevet.

– Még mindig pokoli szexi vagy. Csak vicces…, hogy mikor is kerül elő a betegséged. Úgy értem…, komolyra fordítva a szót, ha nem érezném jól magam, engem is a frász kerülgetne, hogy lenyeljem a magom.

Államat a mellkasára téve, mosolyogva nézek fel rá.

– Jó ember vagy.

Vállat von.

– Majd együtt kitaláljuk.

– Egyetértek – mondom és feltolom magam. – És most… azt hiszem megpróbállak leszopni. Csak koppints egyet a fejemre vagy valami hasonló, mielőtt elélveznél.

Garrett elkezd nevetni és én is vele együtt nevetek, beletelik néhány percbe mire mindketten abbahagyjuk. Végül veszek egy mély lélegzetet és kifújom, ránézek.

– Oké, készen állok.

Komolyan rám néz, majd ismét elkezd kuncogni. Rácsapok a hasára, hogy felhívjam magamra a figyelmét.

– Elég. Koncentrálnom kell.

– Oké, ennyi volt – mondja Garrett, miközben felemelkedik az ágyról. A kezeit a vállamra teszi, eltol magától majd visszalök a matracra, és betakar az egész testével.

– Máskor leszophatsz. De most átveszem az irányítást, különben egyikünk se kell ki ma az ágyból.

– Szép – motyogom a mocskos szavai után, de titokban örülök, hogy átveszi az irányítást. Nagyon, nagyon szeretnék neki megfelelni, és a nevetésünkkel együtt az összes kételyem is elszállt. Minden módon akarom Garrettet, és ebbe beletartozik, az is, hogy a számba veszem, és minden cseppjét kiélvezem. A legjobbamat kell nyújtanom neki, mert azt akarom, hogy tökéletes legyen. Garrett gyengéden megcsókol, majd visszahúzódik és a szemembe néz.

– Most komolyan…, hogy érzed magad?

Kezeimmel beletúrok a tarkóján lévő puha hajába. És megajándékozom egy édes mosollyal.

– Őszintén mondom, hogy ma igazán jól érzem magam. Egyáltalán nincs hányingerem…, és ételre vágyom, szóval szerintem a rosszullét elmúlt.

– Fáradt vagy?

– Nem.

– Gyenge?

– Nem.

– Begerjedt?

– Határozottan – mondom vigyorogva.

– Jó. Én is – mondja, majd lehajol és újra megcsókol. Ez egy lassú, nyugodt csók…, igazán mély nyelvcsapásokkal és nyögésekkel. Nekinyomja az erekcióját a legérzékenyebb pontomnak, és a forróság csak úgy végigsöpör rajtam.

– Gyengéd leszek – mondja, miután felemeli az ajkát az enyémről.

– Ne merészeld – figyelmeztetem, felemelem a csípőm és hozzá dörgölöm. Felnyög, de nem mozdul meg.

– Szelíd és gyengéd leszek, vagy egyáltalán nem kapod meg – mondja magabiztosan. És igen… a szívem úgy ugrál, mintha ki akarna esni a helyéről. Garrett keményen dug, és megmutatta, hogy milyen vad is lehet egy kis kemény és durva szex. De most fontos számára, hogy megmutassa a szelíd oldalát, és fogadok, hogy nem is tudott róla, hogy ez mind benne rejtőzik.

– Szerintem a szelíd és a gyengéd pompásan hangzik – mondom neki, mielőtt újból lehúznám az arcát egy csókra.

15. Fejezet

Fordította: Sienna

Garrett

 

Alex szinte azonnal kinyitja az ajtót, miután megnyomtam a csengőt. Csakúgy, mint legutóbb…széles vigyorral az arcán köszönt. Feltételezem, hogy ezúttal ez egy békejobbot nyújtó vacsora lesz Sutton részéről.

– Hol van Olivia? ­­­– kérdezi Alex zavartan.

– Felhívta az onkológusa, hogy menjen be és beszéljék át az összes teszt eredményét. Késő délutánra sikerült csak beszorítania. Szóval egyenesen oda ment.

– Oksa – mondja és hátralép, hogy beengedjen. Érdeklődve nézek körül a házban. Alex már egy kényelmes életbe csöppent, melyet Sutton alakított ki a házában. Még mindig inkább Suttont tükrözi a lakás, de itt-ott feltűnik már Alex kézjegye is. Bekeretezett fotók díszítik a kandallót és a kis asztalokat Alexről és Suttonről, de még Alex apukájáról is találhatók képek. Az egyik sarokban van egy nagy bőrfotel, amiben általában Alex szokott ülni, mikor itt nézzük a sportközvetítéseket.

– Én felügyelem a grillt – mondja Alex, miközben elindul a konyha felé, amely kivezet a teraszra is. Követem, és egy kicsit aggódom, hogy viszontlátom Suttont. Azóta nem beszéltem vele, hogy meglátogattam Oliviát a lakásán a második kemója után.

Alex nagyon hallgatag, és ma sem hozta szóba az edzésen Suttont. Csak annyit mondott, hogy szeretnék, ha Olivia és én átmennénk vacsorára, hogy mindannyian együtt lóghassunk. Nem gondoltam, hogy ez rossz ötlet lenne, de Oliviát inkább csak magamnak szeretném megtartani. Sejtettem, ha belemegyek vele ebbe a randizós dologba, akkor hálószobán kívüli dolgokat is kell vele csinálnom, mert különben csak két ember dugásáról lenne szó, viszont a kapcsolatunk határozottan túllépet már ezen.

Bárcsak ez a tengerparti hétvége tovább tartott volna, egy kicsit vonakodva jöttünk haza kora este. Oliviának hétfőn dolgozni kellett, nekem pedig edzésem volt kora reggel a csapattal. Az elmúlt két és fél napot Oliviával, fizikailag és metaforikusan is egymásba burkolózva töltöttük. Soha senkivel nem beszélgettem még ennyit, mint vele.

És tegnap reggel..., amikor olyan gyengéden szeretkeztem vele, mint ahogy megígértem, majdnem elvesztem az érzelmeiben, gombócot éreztem a torkomban és nyomást a mellkasomban. Óvatos akartam lenni vele, mert annak ellenére, hogy azt mondta jól érzi magát, még csak most épül fel a kezeléséből. Úgy gondoltam nehéz lesz majd visszafogni magam. Néhányszor, mikor Oliviával dugtunk, elvesztettem az irányítást, mikor beléhatoltam.

Mégis furcsa mód… rájöttem, hogy a lassú lökések és a halkabb nyögések ugyanúgy be tudnak indítani, mint egy kemény és gyors dugás. Intenzívebben éreztem mindent…, bőrt a bőrön, a forró ajkait rajtam, a zihálását mielőtt elmenne. Minden olyan dolog, amire eddig nem figyeltem oda szex közben, új magaslatokba helyezte az együttlétet.

– Szia Alex! – mondja halkan Sutton a konyhapult mögül, ahol a zöldségeket aprítja. A testem megmerevedik, mikor meghallom a hangját, és hallom, hogy Alex motyog valamit:

– Kint leszek, hogy megbeszélhessétek a dolgokat.

– Szia! – mondom neki, és megpróbálok bárhova máshová nézni, csak rá nem. Mikor visszafordulok feléje, a tekintete tele van bűnbánattal.

– Nagyon sajnálom – mondja Sutton.

Nem tudom elviselni a szavaiban megbúvó fájdalmat, ezért sietve azt mondom:

– Semmi baj. Rendben vagyunk.

– Nem, ez így nincs rendben. Igazad van… megítéltek, mégpedig nagyon rosszul. Nem adtam neked esélyt. És ami igazán bánt, ugyanezt tettem Alexszel is, mikor először találkoztunk, de hamar rájöttem, hogy a szép külső mögött sokkal több lapul. Tudnom kellet volna, hogy veled is ugyan ez lesz a helyzet.

A harag egyszerre csak tova szállt és őszintén rámosolyogtam.

– Minden okés Sutton. Értem, és a végén minden a helyére került.

Kiengedi a visszatartott levegőt és mosolyra hajlik az ajka.

– Ó, hála Istennek. Azt hittem, hogy tovább kell hízelegnem.

Sutton kijön a pult mögül, és kitárt karokkal felém sétál. Lehajolok és átöleljük egymást, kicsit visszahúzódik és azt mormolja:

– Azt mondtad, hogy jól alakultak a dolgok, de szerintem nem csak neked, hanem Olívia számára is veled.

– Ezt még nagyon korai eldönteni – mondom neki, miközben leülök a konyhaasztalhoz. – Ezt még kurvára elbaszhatom.

– Mit baszol el? – hallom Olivia hangját, miközben belép a konyhába. – Egyébként beengedtem magam.

Rögtön megkönnyebbülök, ahogy meghallom a hangját, a farkam pedig kemény és magának követeli Oliviát. Emberek, arra késztet, hogy minden fronton helyt álljak.

Kinyújtom a kezem és magamhoz húzom. Egyenesen az ölembe ültetem, és belefúrom az arcom a nyakába.

– Csak azt mondtam Suttonnak, hogy akármikor elbaszhatom veled ezt a kapcsolatot. Még mindig új vagyok ebben az egész randevú/elkötelezettség/monogámia dologban. Bármikor rosszul sülhet el.

Olivia átkarolja a nyakam és megcsókol.

– Nos, ne a legrosszabbat feltételezd magadról. Nagyon egyszerű az egész…, kezelj úgy mint egy királynőt, és soha nem hibázhatsz.

– Ezt meg tudom tenni – mondom neki, és visszacsókolom.

– Ó, Istenem…, mindjárt rosszul leszek – mondja Alex, mikor visszasétál a konyhába, és csattogtatja a grillfogót. – Nem szoktam még hozzá, hogy Garrett ilyen érzelgős legyen. Félelmetes.

– Cseszd meg – morgom, és újból megcsókolom Oliviát.

– Szerintem aranyos – mondja Sutton.

Alex benyúl a szekrénybe és kivesz egy tálat.

– A steak kész van, szóval együnk.

Olivia, legnagyobb megdöbbenésemre leugrik az ölemből, és megkérdezi:

– Mit segíthetek?

Nagy sürgés-forgás közepette, Sutton és Olivia megterítik az asztalt és minden köretet az asztalra tesznek, Alex és én behozzuk a grillről a steaket. Nos, Alex tényleg leveszi a grillről a steaket, de nekem a csak a felügyelői szerep jut. Miután mindannyian fogunk egy sört a kajához, végre asztalhoz is ülünk.

– Ez olyan furcsa – mondja Sutton. – Garrett a randijával van itt.

– Voltam már veletek dupla randin – motyogom, miközben belevágok a steakembe.

– Igen… de soha nem olyannal, akit tényleg kedveltél volna – ugrat Alex.

– Ez így igaz – értek vele egyet, majd Olivia felé fordulok. – De először is szeretném, ha Olivia megosztaná velünk, hogy mit mondott az orvosa délután, ha készen áll rá.

Olívia arca megfeszül a nyugtalanságtól, de egy bátor mosolyt küld felém, megtörli az ajkát a szalvétával, majd visszateszi az ölébe.

– Természetes, hogy megosztom.

Megragadom a kezét, és a hüvelykujjammal simogatom a kézfejét. Megszorítja egy kicsit a kezem, majd bizonytalanul felsóhajt.

– Igen…, határozottan a negyedik stádiumról beszélünk. Benne van a csontvelőmben… a biopszia is megerősítette ezt. Nincs más teendő, mivel Dr Yoffman a tüneteim alapján számított erre, elkezdte a megfelelő kezelést

– Rendben – nyugtatom meg, annak ellenére, hogy úgy érzem, mintha gyomorszájon vágtak volna. – Még mindig kezelhető, nem számít, hogy milyen stádiumban van, gyógyítható.

Olivia megjutalmaz egy tétova mosollyal, de a hangja egy kissé remeg, annak ellenére, hogy határozottan emeli fel az állát.

– Természetesen, zsugorodni fog a rák. Minden rendben lesz.

– Ez nem a legjobb hír – mondja Sutton komoran.  – De valahogy számítottunk erre. A lényeg az, hogy a rák kezelhető. És minden rendben lesz.

– Abszolút – szólal meg Alex. – Le fogod győzni.

Rá se nézek Suttonra és Alexre, miközben beszélgetnek. Figyelem Oliviát, és látom, hogy megpróbálja tartani magát, míg önbizalmat próbálnak önteni belé. Úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban összezuhanhat.

Megragadom Olivia kezét, így kénytelen a szemembe néz.

– Van még valami? Mit mondott még az orvos?

Olivia egy pillanatig rám mered, majd feláll a székből. Alex, Sutton és én nézzük, ahogy a pulthoz sétál, és hátat fordít nekünk. Megkapaszkodik a pult szélében, lehajtja a fejét és vesz egy mély lélegzetet. Amikor kiengedi, felénk fordul, szeme tele van félelemmel.

– Beszélgettem Dr. Yoffmannal egy kicsit a hosszú távú prognózisról.

Fülsüketítő a csend a konyhában, és van egy érzésem, hogy Olivia megtudta azt, amit én már tudtam. Alexre nézek, aki együtt érzően néz rám.

– A follikuláris B-sejtes lymphoma kezelhető, de nem tekinthető gyógyíthatónak. Visszajön… a kérdés az, hogy mikor. Visszatérhet ugyanaz, vagy egy sokkal agresszívabb fajtája is.

– Ugyan úgy kezelik? – kérdezi Sutton hezitálva.

– Lehet – mondja Olivia. – Attól függ, hogy mi jön vissza.

– De kezelhető – mondja határozottan Alex.

– Ismét… attól függ, hogy mi jön vissza – mondja Olivia.

– Azt mondta, hogyha hamar visszatér a csontvelőbe, akkor fontolóra vesz az őssejt-transzplantációt. Szerinte így van esély arra, hogy kiirtsa az egészet. Azt is mondta, hogyha agresszívabb formában tér vissza, az nyilvánvalóan rossz, mert a várható élettartam nem olyan hosszú, de bizonyos szempontból még jó is lehet, mert így néhány fajtája gyógyítható.

Megszorítom az ujjaimmal az orrnyergemet, mert elkezd hasogatni a fejem. Utálom, amit most hallok… nem csak a kendőzetlen igazságot, hanem Olivia hangjában megbúvó félelmet is. És kibaszott fogalmam sincs arról, hogy mit tegyek.

– Azt mondta, hogy ez egy élettartamot korlátozó betegség, mert fiatal vagyok – mondja Olivia szinte suttogva. – Annyit mondott, hogy a várható élettartam húsz év. Tehát azt hiszem ez azt jelenti, hogy negyvenöt éves korom körül meghalok.

Olyan gyorsan állok fel, hogy a szék a falnak vágódik. Mielőtt Olivia egyet is pislogna, már húzom is a karjaimba, majd egy kissé hátrébb húzódik, hogy felnézhessen rám.

– Ez nem ezt jelenti – mondom hevesen. – A várható élettartam azt jelenti, hogy a páciensek ötven százaléka meghal, a másik fele pedig még mindig él.

– Honnan tudod ezt? – kérdezi Olivia egyszerre kétkedve és reménykedve.

– Mondtam… végeztem néhány kutatást. De a lényeg, ezek csak számok. Nem jelent semmit. Száz évig is élhetsz a jelenlegi ismeretek alapján. A pokolba is, lehet, hogy mikor hatvan leszel akkor jön vissza. Egyszerűen csak nem tudjuk, de ez nem azt jelenti, hogy fiatalon fogsz meghalni. Oké?

Olivia szemében könnyek csillognak, de sietve visszapislogja őket. Tétován bólint és rám mosolyog.

– Biztos vagy benne?

– Igen biztos. Nem kérdezted meg az orvosodat, hogy mit is jelent ez?

Olivia megrázza a fejét.

– Valójában annyira megdöbbentet ez a húsz év, hogy nem kértem meg, hogy tisztázza. De azt mondta, hogy egyre tovább élnek az emberek ezzel a betegséggel, mivel újabb és jobb kezelések válnak elérhetővé.

– Baby – mondom gyengéden, miközben fogva tartom a kezeimmel és a szememmel. – A számok nem tükröznek mást, mint esélyeket. Nem veszik figyelembe a szellemet és az akaratot. Rohadtul nincs köze ahhoz, hogy milyen keményen harcolsz, és ezek a számok olyan messze vannak, hogy figyelemre sem érdemesek. Most csak arra a harcra fókuszálj, ami itt van az orrod előtt. Egy fél éves kezelést írtak elő…, hat kemény hónapon át tartó küzdelem. Ennyiért kell aggódnod, semmi többért, és a legfontosabb dolog, amit nem szabad elfeledned, Stevie, anyukád és mi is itt vagyunk neked. Melletted vagyunk és te fogsz győzedelmeskedni. Ezeknek a számoknak nincs köze Olivia Casehez, és erre fogadhatsz is.

Olivia feje a mellkasomra hull, a karjai meg a derekam köré fonódnak. Erősen megszorít és azt motyogja:

– Ez volt a legjobb dolog, amit mondhattál nekem. Azt hiszem, kipipálhatjuk ezt a randevú dolgot.

Mindannyian nevetünk, és megkönnyebbültem, hogy Olivia humorral oldotta a feszültséget. Minden szót komolyan gondoltam, amit Oliviának mondtam…, túl korai, hogy még ilyen dolgok miatt aggódjon. Remélem elengedi ezeket a dolgokat, mert a közelgő csatára kell koncentrálnia.

Emellett…, eleget fogok aggódni kettőn helyett is.

 

 

Sajnos el kellett köszönnöm Olivától, mikor elhagytuk Alex és Sutton házát. A kocsifelhajtón álltunk a kocsija mellett, együtt voltunk még egy kicsit, amitől a golyóim még körülbelül egy órán át sajogtak, miután elváltunk. Reggel hatkor volt egy csoportos futás, így nehéz lett volna a lakásában maradni, Chapell Hill-ben, és Olivia is korán ment dolgozni, mivel néhány napig távol volt.

Ez volt az első éjszaka az elmúlt négy napban, hogy nem ugyanabban az ágyban aludtunk, és nem tudtam, hogy érezzek ezzel kapcsolatban. Egyrészről… olyan természetesnek tűnt, hogy minden este a karjaimban alszik el. Másrészről viszont, nem vagyok biztos, hogy akik most kezdtek el randizni, azok ennyi időt töltenek együtt. Talán egy kicsit lassítanom kellene, nehogy sok legyek neki.

De végül is, Oliviára és rám nem érvényesek a randis szabályok. A legtöbb ember csak a vidám dolgokról beszél. nekünk a rákról kell. Bizonyos szempontból szorosabbá fűzte a kapcsolatunkat, más szempontból viszont eltöprengek, hogy nem marad-e le valami fontos dologról ebben a kapcsolatban, ami fontos lehet a számára. Egy dologban biztos vagyok, holnaptól vissza szeretnék térni a normális kerékvágásba. Két és fél hét múlva lesz a következő kezelése. Két hét mire a szezon elkezdődik, bár a következő héten elutazok néhány felkészülési meccsre. Olyan sok szórakozással akarom körül venni Oliviát, hogy eszébe se jusson a betegségére gondolni.