18 - 19. fejezet

 

18.fejezet

fordította: Solemnia

Olivia

 

– Ha még egyszer ránézel az órádra azzal a bosszantó csalódott sóhajjal együtt, meg foglak pofozni – morogja Stevie, miközben elsétál mellettem, hogy segítsen néhány ügyfélnek.

Még egyszer lopva rápillantok, és látom, hogy csak délután háromnegyed négy van és valamivel több mint két órám van még hátra a munkából. Péntek délután van, és a bolt ebben az időszakban eléggé forgalmas. A hétvégi rendelési listánk hosszú, ezért Stevie elöl van a vásárlókkal, míg én foglalkozom a rendelésekkel.

Garrett ma repül vissza, sőt valójában a gépnek már néhány órája le kellett volna szállnia. Azt terveztük, hogy ma este elmegyünk vacsorázni, anya ragaszkodott hozzá, hogy randizzunk egyet hiszen a héten korlátozott volt az időnk. Olyan átkozottul izgatott vagyok, hogy láthatom, hogy folyamatosan az órámat nézem, ami mintha csigalassúsággal mozogna.

Az elmúlt hét egyszerűen elképesztő volt. Annyira vigasztaló volt, hogy anya itt volt velem, és szomorú vagyok, hogy holnap visszamegy. Megígérte, hogy a szabadságának hátralevő részét arra használja, hogy visszajöjjön az egyik kezelésem során, mivel ott akar lenni mellettem, mikor rosszabb a helyzet. Azt hiszem ő, Garrett, Stevie és Sutton nagyon jól fognak rám vigyázni.

Garrett tényleg itt volt a hét első felében a házamban. Miután végeztem a munkában, ott találkozott velem, és anya várt minket a vacsorával. Aztán beszélgettünk egy ideig, vagy tévét néztünk, végül anya lefeküdt aludni. Aztán elindult... a verseny, hogy ki tud hamarabb a másik nadrágjába érni, miközben igyekeztünk a lehető legcsendesebbek lenni. Nagyon gyorsan rájöttünk, hogy az én ágyam túlságosan nyikorog, és Garrett ezt úgy oldotta meg, hogy a matracomat a padlóra húzta, engem meg ledobott rá.

De volt egy éjszaka... miután anya lefeküdt, Garrett és én kint maradtunk a nappaliban és filmet néztünk. Mögöttem feküdt a kanapén és egyik karját a derekam köré fonta, míg a másikkal a fejemet párnázta alá. Nagyrészt csendben voltunk, hacsak nem tettünk megjegyzést a filmre, és igen gyakran végig húzta az ajkait a tarkómnál. Amikor a film véget ért, azt mormolta:

– Késő van, aludjunk.

Aztán kézen fogva átmentünk a hálószobába és nem tettünk mást, mint levettük a ruhánkat és együtt dőltünk be az ágyba. Felvettük a szokásos alvópózunkat, a fejem a mellkasán, egyik lábam pedig az övé köré fonódva. Ez volt az első alkalom, hogy nem szexeltünk mielőtt elaludtunk volna, és mégis ez is természetes volt. Ráébresztett arra, hogy bár a nemi életünk pofátlanul szexi és jó, nem ez áll a kapcsolatunk központjában.

Garrett azonban másnap reggel bepótolta azzal, hogy kihúzott az ágyból és a falnak döntött. Az egyik kezét a számra kellett szorítania, hogy nehogy hangosan felkiáltsak, olyan átkozottul jó érzés volt. És igen, nagyon várom, hogy ma este láthassam. Soha nem gondoltam sokat a szexre, de Garrettel... sokat gondolkodok rajta. Soha nem voltam olyasvalakivel, aki ennyit ad és ilyen jó érzéssel tölti el a testem. Azt hiszem, kicsit a függője lettem.

Hallom, hogy a bejárati ajtó fölött a csengő csilingel párszor, úgy gondolom Stevie nyakig van a munkában ott elöl, de tudja kezelni a helyzetet. Körbejárja az üzletet, segít hatékony döntéseket hozni, miközben soha nem érzi úgy az ügyfél, hogy magára lenne hagyva, vagy siettetnék a döntés meghozatalában. Zseni ebben, mert egy igazi társasági személy.

A figyelmemet teljesen lekötik a menyasszonyi csokrok a holnapi esküvőre, és teljesen belemerültem a Garrettel és fátyolvirággal kapcsolatos gondolataimba.

– Hogy vagy egyre szexibb minden alkalommal, mikor látlak?

A fejem lassan felemelkedik, és már azelőtt mosolygok, hogy szemem találkozna Garrettével.

– Mit csinálsz itt? Azt hittem, hogy félre leszel a lakásomon.

– Nem tudtam mit kezdeni magammal. Látni akartalak – mondja, és mielőtt megállíthatnám magam, kilövöm magam a székemből és Garrett felé repülök. Tökéletesen becéloztam az ugrást, simán elkap és én pedig a dereka köré fonom a lábaimat. Nagyot tarolnánk a Dancing with the Starsban, az biztos.

Sikerül közben megcsókolnom Garrettet, valamint a karomat kinyújtva elkapni az ajtó szélét, amely elválasztja a belső és külső részt, és becsukni. Garrett csak elfordítja a nagy testét és az ajtóhoz szorít, és az ajkát egy brutálisan forró csókban az enyémre tapasztja.

– Istenem, de hiányoztál – mondja, mikor felemeli a száját, hogy a nyakamra figyelhessen. Érzem ahogy meleg és kemény a lábam között, es ettől elönt a nedves izgalom.

– Tegyél le – zihálok. Garrett felnyög és felveti a fejét, majd kíváncsian néz rám, de aztán hagyja, hogy a testem dél felé csússzon. Gyorsan megfogom a kezét, és elkezdem áthúzni az üzleten, vissza a virágtervező részlegre a hűtők mellé. Közvetlenül egy kis szobába, melyen az IRODA felirat látható.

Felkapcsolom a villanyt, betolom Garrettet a szobába, majd a zárat elfordítva becsukom az ajtót.

– Biztos vagyok benne, hogy azt hittem te vagy a legcsodálatosabb nő a világon – mondja Garrett, miközben ragadozó módjára felém lép. A szeme éhes, ahogy végig barangol a testemen. – De ha visszahoztál ide egy gyors menetért, akkor fel kell építenem egy templomot, ahol imádhatom a nagyságodat.

Kuncogok, de aztán az övéért nyúlok.

– Nincs menet. Végre le foglak szopni.

Garrett felszisszen, felnyög, majd azt dörmögi:

– Ó, faszom... a világ legtökéletesebb nője.

– Átkozottul így van – suttogom, és miután kicsomagolom a nadrágjából, kicsit meglököm a Stevie asztalával szemközti szék felé. – Ülj le a székre!

– Te vagy a főnök – mondja vigyorogva, de a humor ellenére látom a szemében és a hatalmas merevedésén az égető szükséget.

Éppen mikor Garrett arra készül, hogy leüljön a székre, azt mondom:

– Várj! Told le a nadrágod! Gyerünk, vedd elő nekem azt a farkat!

– Jézusom, Olivia... Nem tudom képes vagyok-e kibírni, ha ilyen piszkosul beszélsz velem.

– Adj valamit amire rátehetem a számat és utána nem is hallasz felőlem – mondom vigyorogva, ahogy odalépek hozzá. Éhesen nézem ahogy lehúzza a nadrágját, és igen... az a hatalmas rúd kiszabadul és a kezembe veszem, hogy megsimogassam.

Garrett gyakorlatilag visszazuhan a székre, és felnyög amikor végig futtatom a kezem a puha bőrön. Félig lecsukott szemmel figyel engem, ahogy letérdelek a lába közé és megnyalom az ajkaimat. Előrehajolok, hogy a számba vegyem, de a keze kinyúl és megsimogatja az arcomat.

– Nagyon hiányoztál.

A szívem felsóhajt a hangjában rejlő hódolattól, és édes mosollyal válaszolok.

– Nekem is nagyon hiányoztál.

Egy pillanatig még hagyom, hogy a pillanat elmélyüljön, majd előre hajtom a fejem. Nyelvem első puha érintésére mindkét keze a hajamba mélyed, miközben azt súgja:

– Igen.

Igen, valóban.

Igen, ez csodálatos és gyönyörű és bűnös.

Szeretem az ízét, szeretem az illatát. Egyre mélyebbre veszem a számban és kicsit megszívom, imádom ahogy a csípője magától jár, és tudom, hogy nem tudja irányítani a tetteit. Mert ilyen jól érzi magát attól, amit csinálok.

– Bébi... nem fogom sokáig bírni – mondja Garrett halkan. – Szeretnéd, hogy majd eltoljalak?

Félig felmordulok, félig felnyögök és megrázom a fejemet, miközben felveszem a tempót. Bár szívesen húznám tovább, tutira nem akarom, hogy Stevie bejöjjön és tönkre tegye számunkra a pillanatot.

A fejemet fel-le húzom a dákóján, egyik kezemmel a vastag tövét simogatom, míg a másikkal a golyóit cirógatom. Szeretném még jobban megérinteni őket, de annyira érzékenynek tűnnek, és nem akarom véletlenül bántani. Ezt még sosem próbáltam, és nagyon sok mindent nem tudok róla. Csak azt tudom, hogy amit most csinálok az jó érzés Garrettnek, mert a légzése felgyorsult és egyre beljebb nyomja magát a számban.

– Mindjárt elmegyek – Garrett zihál, még erősebben szorítja a hajam. Hirtelen megmerevedik, és nyögdécselve suttog miközben megtölti a számat. – B-A-S-S-Z-U-S. Bassza meg. Annyira jó.

Azonnal lenyelem, nem igazán vagyok oda az ízért, de imádom, amit most tettem vele. Ezt mindenképpen napirenden fogom tartani.

Elhúzódom Garrettől, mialatt halkan kicsúszik a számból. Kezemet a combján nyugtatom és megkérdezem tőle:

– Jó volt?

Garrett magával húz, és mivel a kezét még mindig a fejemre tapasztja, nincs más választásom, mint felemelkedni. Közvetlenül a szájához visz, és lassan megcsókol, a nyelvét mélyen a számba dugja, hogy lassan párbajozzon a sajátommal. Amikor elhúzódik, gyöngéden megcsókolja az ajkamat és azt mondja:

– Nincsenek rá szavak, hogy leírjam milyen volt. Valószínűleg az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem.

– Ennek örülök – mondom sugárzó mosollyal. – Mert nagyon-nagyon szerettem ezt csinálni veled.

– Mi lenne, ha hagynád, hogy viszonozzam neked? – kérdezi huncutul.

Teljesen felállok, kinyújtóztatom a tagjaimat, mert ez a pozíció nem volt a legkényelmesebb a hátam alsó részének.

– Nem lehet. Túl sok munkám van, hogy aztán időben el is tudjak menni innen.

– Segíthetek? – kérdezi Garrett, miközben feláll és visszaigazítja magát a nadrágjába.

– Persze – mondom, miközben átmegyek az ajtóhoz és kinyitom azt. – Neked kell megvágnod az összes virágot, ami ma érkezett a holnapi munkához. Ez sokat segít majd.

Megfordulok, hogy kilépjek az ajtón, és beleszaladok Stevie-be. Ott áll a mellkasán keresztbe tett kézzel, mindentudó tekintettel a szemében.

– Élveztétek egymás társaságát? – dorombolja.

Garrett odalép mögém és a vállamra teszi a kezét.

– Csak smároltunk egy kicsit. Hiányoltam és nem tudtam várni ma estig, hogy kapjak egy csókot.

– Hmmm, hmmmm – mormolja Stevie, de a hangneméből nem tudom megállapítani, hogy beveszi-e ezt az egész “csak csókolóztunk” dumát.

Nos, hát. Én örülök annak, amit most csináltam és nagyon jól tudom, hogy Garrett is, és tudom, hogy ha Stevie tudná mi történt az irodájában, ő is nagyon örülne nekünk. De nem állok készen arra, hogy megosszam vele ezeket az intim pillanatokat. Ez csak nekem és Garrettnek szól.

                                                    

Felvettük a pozíciót. Garrett a hátán fekszik, fejem a mellkasán, a lábaink megfelelő módon sajátságos mintába fonódva. A karom a hasán fekszik, mellem az oldalához szorul. Ujjbegyeivel simogatja a karomat és a légzésünk lecsillapodik.

Nyugodt vagyok és boldog.

Megint egy csodálatos estét töltöttem el anyukámmal és a barátommal, már nem tűnik furcsának így hívni Garrettet. Pontosan három hete randizunk, szóval gondolom most már így kellene hívnom. A szerető furcsán hangzana.

Heló, ő itt a szeretőm, Garrett Samuelson – gondolom. Igen, határozottan túl furcsa ahhoz, hogy így mutassam be.

– Mi jár abban a szép fejedben? – kérdezi Garrett, és a hangja a mellkasában dübörög ahogy rajta fekszem.

A bordája feletti bőrt simogatva azt mondom:

– Csak, hogy nem tűnik furcsának a barátomnak hívni téged.

Garrett kuncog.

– Az lennék?

– Azt hiszem. A fejemben eljátszottam, hogyan mutassalak be valakinek, és egyszerűen furának érezném, ha a szeretőmnek hívnálak.

Garrett kuncog, kissé elfordítja a fejét és ad egy csókot a fejemre.

– Határozottan furcsán hangzana. Elfogadom a barát jelzőt.

Mosolyogva felsóhajtok, hallgatom ahogy erősen és egyenletesen dobog a szíve. Ez Garrett.... erős és stabil.

– Azt hiszem hiányozni fog anyukád mikor elmegy – töpreng Garrett. – Nagyon szórakoztató vele lenni, de várom, hogy újra vad és hangos szexet folytathassak veled.

– Tudom... ez a csendes dolog a madaraknak való. Sikítani akarom a neved teljes tüdőből.

Mindketten nevetni kezdünk és automatikusan erősebben szorítjuk egymást.

– Olivia? – mondja Garrett amint ismét elcsendesedik. A hangja lágy... habozik.

– Igen?

– Nagyon aggódom a következő kezelésed miatt. Tudod, hogy azokon a napokon fogok elutazni, amikor pont a kemó van, ugye?

– Tudom. Az összes meccsedet beírtam a naptáramba. De ne aggódj... Stevie és Sutton vigyáznak rám.

Garrett mélyet lélegzik, a mellkasa megemelkedik majd besüllyed, és mikor kiengedi a levegőt azt mondja:

– Tudom. De én akarok lenni az, aki vigyáz rád.

Feltámaszkodom a könyökömre, hogy Garrettre tudjak nézni. Arcát csalódottság és aggodalom tölti ki.

– Hé – mondom neki, miközben kezem a mellkasát simogatja. – Minden rendben van. Legutóbb segítettél vigyázni rám. Stevie és Sutton elbírják most ketten.

– Tudom – dühöng. – Tudom, hogy meg tudják csinálni. Csak én akarom csinálni, és a kibaszott munkám megakadályoz ebben.

– A te világod nem állhat meg miattam – mondom neki határozottan. – Ki fogjuk találni, hogy hogyan működhet.

– Én is tudom – morogja. – Mindenkitől megkapom ezt. De tudod... jobban szeretem a hokit, mint a levegőt, amit belélegzek. Soha semmi nem volt ennél fontosabb. Minden egyes játék az egekbe emel és eltölt izgalommal. Ez egy adrenalin löket, ami a magasságokba röpít. De most, életemben először... egy kicsit neheztelek rá.

Átfordítom a testemet, hogy megpihenjek Garrett testén. A karjait felemeli és a keze lefedi a fenekem, hogy a helyemen tartson. Átkarolom a mellkasát, megtámasztom rajta az államat és ránézek.

– Sajnálom. Tudod, hogy soha nem akarnék a karriered útjába állni. Ebben is támogatni akarlak és most megmondom neked... azt akarom, hogy menj és játssz, nyugodtan pihenj, tudod, hogy minden rendben lesz velem.

– Egyszerűen nem tetszik, hogy eltűnök, miközben tudom, hogy milyen beteg leszel.

Előretolom a testem, hogy az ajkaink találkozhassanak. Könnyedén megcsókolom, majd az arcomat az övéhez simítom.

– A puszta tény, hogy ennyire törődsz velem, elegendő ahhoz, hogy kibírjam, Garrett. Te is részese vagy annak, hogy erős tudok maradni ebben az egészben.

Hálásan és büszkén mosolyog rám.

– Igazából te inspirálsz engem. Látom milyen csodálatos vagy és milyen jól kezeled ezt. Annyi bátorság van benned. Erősebbé teszel engem.

– Tehát, azt mondod, hogy egész jó párost alkotunk. Kiegészítjük egymást.

– Azt hiszem kibaszottul fantasztikus párt alkotunk.

– Nos, van még egy másfél hetünk, mire aggódnunk kell a következő kezelés miatt. Tudom, hogy a jövő héten idegenben van meccsed, de azt mondom, hogy használjuk ki a közös időnket és próbáljuk megölni egymást szexszel.

– Hmmmm – nyög fel, és érzem, hogy dagadni kezd alattam. – Tetszik a felvetésed. Készen állsz a második menetre?

– Ez a harmadik menet neked – emlékeztetem. – Már leszoptalak délután.

– De te kétszer mentél el legutoljára – mutat rá, miközben lenyomja a fenekemet, hogy hozzá dörgöljön a merevedéséhez.

– Ez igaz. Ettől függetlenül készen állok a következő körre, de aztán aludnunk is kell. Korán kell kelnünk, hogy anyát kivigyük a reptérre.

– Ez még problémás lesz – mondja, miközben a nyelvével végig simítja az alsó ajkamat. – Úgy érzem most eljátszadoznék veled egy kicsit.

Megfordítja a testünket, belenyom a matracba, és elkezdi végig csókolni az egész testemet. Ujjaimat a hajába csúsztatom és felsóhajtok, olyan rohadtul elégedett vagyok most az életemmel. Igen, rákos vagyok. Igen, lehet, hogy egyszer bele is halok. De ettől még nem kell rosszul éreznem magam, mert Garrett is itt van nekem. 

19. fejezet

Fordította: Mandy

Garrett

 

A pulzusom együtt lüktet a hangszórókból üvöltő hangos rockzenével. Áthelyezem a súlyomat a korcsolyámon, idegesen ringatózva egyik oldalról a másikra. Alex pont előttem áll, botja pengéjét hozzáérintve a bokájához. Mindegyikünknek megvannak a játék előtti szokásaink… különösen az ilyen pillanatokban, mint ez. Amikor készen állunk kikorcsolyázni a hazai pályára a szokásos szezon első játékára.

Kivéve most, olyan, mintha az adrenalin szintem a tízszeresére nőtt volna és pillangók repkednének a gyomromban. Mert nem csak arra készülök, hogy kilépjek a jégre az új hokiszezon kezdetére, de mindezt Olivia figyelmes, és remélem, imádó tekintete kíséretében fogom tenni.

Jó, a múlt heti előszezoni játékra is kijött, de ez nem ugyanaz. Én nem játszottam, de ez a normál szezon harmadában várható is. Az előszezon arra való, hogy az edzők felmérjék és értékeljék az új fiúk hatékonyságát. Ez az ő lehetőségük arra, hogy kitűnjenek és én a játék nagy részében a padot melegítettem.

De ma este? A ma este más, mert innentől minden mérkőzés számít. Minden megnyert meccs egy lépéssel közelebb visz a célunkhoz, hogy bejussunk a döntőbe. Minden passz… minden csúszás… minden rohadt ellenőrzés óriási jelentőségű. És én így játszom… Mintha minden egyes mozdulatom a világ legsorsdöntőbb mozdulata lenne. Mintha az egész emberiség élete azon múlna, hogy képes vagyok-e segíteni a csapatomnak nyerni.

És most, hogy tudom, Olivia szemmel tart… osztozva ebben a buzgóságban, részesülve az arénát átható fanatizmusban, úgy buzdítva engem, ahogy más szurkoló soha nem tudna… hát, még inkább elengedhetetlen, hogy a legjobb formámat hozzam.

A kapu kinyílik és mi kiözönlünk a jégre. Egy összetartó egység, egy megállíthatatlan csapat. Tizenkilencezer szurkoló tör ki őrjöngő éljenzésben, ahogy teszünk egy kört a jég alsó felén. Nyújtjuk a lábainkat és kordában tartjuk az idegeinket a meccs előtti bemelegítés alatt. Ahogy elkorcsolyázom a büntetőpad mellett, a tekintetem a harmadik sor fele téved, ahol Olivia ül.

És egek…, eláll tőle a lélegzetem. Az én mezem van rajta…, amit tegnap ajándékoztam neki, és az arckifejezésből ítélve azt gondolnád, én kértem meg, hogy viselje a mezemet, vagy valami. Rohadtul fantasztikus volt. Tapsol és vadul üvöltözik, a szeme tűzben ég, ahogy találkozik a tekintetünk. Még a haját is olyan copfokban hordja, amit rohadtul imádok és már most el tudom képzelni, ahogy a kezemre csavarom őket ma éjjel, míg dugom őt.

Intek neki és tovább siklok, teljes figyelmemet a pályára fordítva. Láttam őt…, tudom, hogy ott van, ahol lennie kell és gyönyörű.

És az enyém.

De most itt az idő, hogy a hokira és a nyerésre összpontosítsak. Magamért, a csapatért… és igen, érte is.

 

– Tesó, egy kibaszott papucs vagy – mondja Zack, miközben a vállamba bokszol. Kissé megrándulok és vonakodva veszem le a tekintetemet Oliviáról, hogy ránézzek.

– Mire gondolsz? – kérdezem, miközben iszom egy kortyot a sörömből és gyorsan visszanézek a csajomra. 10 lépésre áll tőlem, iszogatja a saját sörét és élénken beszélget Suttonnal és Ginával. A Houlihan’s-ban vagyunk, a Chicago elleni 2:1-es győzelmünket ünnepeljük. Szerénységem lőtt egy gólt, a világ csúcsán érzem magam. Az egyetlen, ami még jobbá tehetné a dolgokat, ha Olivia abbahagyná a cseverészést a lányokkal és idetolná az édes seggét, hogy megérinthessem őt.

– Kibaszottul reménytelen – motyogja Zack és Alex kuncog.

Pislogok, és rájuk nézek.

– Mi? Miért vagyok reménytelen?

– Mert kurvára nem tudod levenni a szemed Oliviáról 2 másodpercnél többre – gúnyolódik Alex. Majd felém hajol és gúnyos vigyorral azt mormolja: – Puhapöcs.

– Baszódjatok meg! – mondom fennhangon. – Csak úgy megjegyzem, hogy le tudom venni róla a szemem hosszabb időre is.

– Jó – mondja Zack és a kezembe ad egy üres sörös üveget. – Akkor menj, hozz nekünk még sört.

Felemelem az enyémet és három korttyal kiürítem.

– Seggfejek – mondom előzékenyen és elindulok a bár felé. Megállok Olivia mellett és megcsókolom a homlokát. – Lányok, akartok még inni valamit?

Gina és Sutton rázzák a fejüket félénken mosolyogva, miközben figyelik ezt a rám nem jellemző kedvességet. Mérhetetlenül elégedett vagyok, amikor Olivia csak rám mosolyog tiszta boldogsággal és a mellkasomhoz érinti gyengéden a kezét.

– Megvagyok, de köszi.

– Mindjárt visszajövök – mondom a lányoknak és elindulok, hogy bebizonyítsam, Alexnek és Zacknak nincs igaza. Hogy tényleg le tudom venni a szemem Oliviáról több, mint két másodpercre. Mielőtt elmennék, odasúgom Oliviának: – Még egy sört megiszom, aztán mehetünk. Alig várom, hogy otthon legyünk.

– Jó – suttogja vissza. – Mert én is alig várom, hogy megmutathassam, milyen büszke voltam rád ma este.

Basszus. Kinek kell még egy sör? Akár már most mehetnénk. Visszapillantok Alexra és Zackre és zavartan vigyorgok, mikor Alex szájáról a “puhapöcs” szót olvasom le. Hátat fordítok neki és elindulok a bár felé, szándékomban áll nem visszanézni Oliviára a következő pár percben, míg hozom a söröket.

Kétszer állok meg útközben, szurkolók veregetnek hátba és kérnek autogramot, aminek boldogan teszek eleget. Többnyire ez része a hírnévnek, úgyhogy nem bánom. A legtöbb ember tényleg jó fej és nagyon hálás, ha szakítok rájuk időt.

Eljutok a bárig, de mert meccs után vagyunk és a Houlihan’s tele van, várnom kell, mivel a három pincér őrülten rohangál, igyekezve lépést tartani a vendégek megrendeléseivel. Sajnos a sztárságom nem jelent előnyt a gyorsabb kiszolgálásban, így felkönyökölök a pultra és várok… Oliviára gondolva, de nem fordulok meg, hogy ránézzek, mert tudom, hogy Alex és Zack csak erre várnak, hogy tovább ugrassanak.

– Elnézést – hallom és érzek egy koppintást a vállamon. – Garrett…, kaphatunk egy autogramot és egy fényképet?

Ahogy megfordulok melegen mosolyogva, a “szívesen” már ki is csúszik a számon, mielőtt még látnám, ki kérdezi. A szent dögösség látomásával találom szemben magam, két nő áll ott pokolian feszülős, mélyen dekoltált Cold Fury pólóban és kibuggyanó szilikon mellel. Alig egy hónappal ezelőtt hálaimákat suttogtam volna a magasságosnak, hogy ezt a két teremtést az utamba küldte, biztosan kidöngöltem volna a lelket valamelyikből, mielőtt véget ér az éjszaka. Ehelyett összeszűkül a gyomrom és Oliviára nézek a két nő mögött, aki még mindig bele van merülve a beszélgetésbe Ginával és Suttonnal.

Visszapillantok a nőkre. Az egyik barna, a másik szőke, mindkettő gyönyörű és ígérettel a szemükben néznek rám.

– Nem bánnád, ha csinálnánk egy közös képet? – kérdi a szőke felém rebegtetve a szempilláját.

Egy gyors mosolyt dobok nekik:

– Persze, nem gond – mondom.

Közelebb lép hozzám és odaadja a telefonját a barnának. Felemelem a kezem, hogy barátságosan átöleljem a vállát, de kihasználja a lehetőséget és szorosan az oldalamhoz simul, mindkét karjával átöleli a csípőmet és a bordáim közé nyomja a melleit. A barna felemeli a telefont:

– Csííííz – mondja, és mielőtt mosolyra húznám a számat, a szőke leengedi a kezét a hátamról és megfogja a seggem. Minden önuralmamra szükségem van, hogy ne húzódjak el, de ahogy elkattan a fotó, már lépek is arrébb.

A szőke csak pislog rám ártatlan szemekkel, de a barna már körém is tekeredik egy képre. Csak pár másodpercig tart és szerencsére a barnahajú szépség nem tapogat meg.

– Nagyon köszi – mondja a szőke csábító hangon. – Meghívhatunk egy italra? Tudod…, megünnepelni a győzelmedet.

– Nem, köszi. – mondom mosolyogva. – Néhány barátom már vár.

– Akkor egy autogramot? – kérdi.

– Persze, nem gond.

A barna a táskájába nyúl és kihúz egy papírtömböt és egy Sharpie tollat. Átadja nekem.

– Az enyémet tudnád Lydia-nak írni? – kérdi.

Bólintok és mosolygok, sietve lefirkálom a nevemet és a 72-es számot, majd odaadom neki a tollal együtt.

A szőke a Sharpie-ért nyúl és visszaadja. Megnyalja a száját és végig futtatja a tekintetét a testemen.

– Én is szeretnék egy autogramot.

– Megkaptad már – mondom, alig várom, hogy végezzünk, mert kínosan érzem magam, ahogy ez a nő a szemeivel méreget és flörttől, miközben Olivia itt áll tőlem pár méterre.

Visszanyújtom a barnának a tömböt, és meglepődöm, mikor a szőke azt mondja?

– Csak írd itt alá.

Aztán a pólója szegélyét lehúzza a mellkasára, gyakorlatilag közszemlére teszi a teljes jobb mellét. Valójában látom, hogy a bimbóudvara pereme kikandikál az anyagból, leesik az állam, a toll megáll a levegőben, ahogy a mellét bámulom.

Oldalra nézek, Olivia felé rettegéssel a gyomromban. És basszus… a francba, ott áll és engem néz összehúzott szemmel és vörös arccal. Egymásra nézünk, a szeme szikrát szór, az enyém pedig bűntudatban úszik, amiért lebuktam ebben a kompromittáló helyzetben.

Halványan hallom, hogy a szőke mond valami olyat, hogy “Garrett… várom az aláírásod”, de túlságosan Oliviára fókuszálok, hogy lássam, mit fog tenni. De ő csak bámul rám pár másodpercig aztán nyugodtan elfordul, Sutton kezébe nyomja a sörét, aki észre sem veszi, mi történik épp. Sutton csak megfogja a sört és tovább cseveg Ginával.

Olivia még egyszer visszanéz rám, a szeme most csalódottságról és zavarról árulkodik, de csak egy pillanatra látom, mert elfordul és elindul a Houlihans kijárata felé.

Basszus. Ez nem lesz jó.

Visszacsúsztatom a tollat a barnának, a szőkére rá sem pillantok, és átnyomulok a tömegen a csajom nyomában. Hirtelen elveszik a tömegben és én igyekszem a lehető legudvariasabb lenni, miközben jobbra és balra mozgok, hogy pásztázzam a bulizókat.

Amikor elérek az ajtókig, kirobbanok a meleg, párás éjszakába, majd elnézek jobbra és balra. Először nem látom Oliviát, de aztán megpillantom, ahogy az aréna parkolója felé igyekszik. Biztos átsétált ide a meccs után.

Futni kezdek és még mielőtt elérné a következő kereszteződést, utolérem. Megragadom a kezét, megrántom és megkérdezem – Hú, hová mész?

– Haza – mondja röviden és megpróbálja kiszabadítani a kezét. Még csak rám sem néz.

– Várj – mondom felé húzódva, megállítva őt. Még mindig nem fordul felém, nem néz rám, úgyhogy megkerülöm és lehajolok, hogy a szeme vonalában legyen az arcom. – Ne menj. Kérlek, ne légy dühös rám amiatt.

– Nem vagyok dühös – mondja, és a hangjában érzem a szomorúságot és a fáradtságot. Ettől rosszabbul érzem magam, mint a haragjától érezném.

– Akkor miért mész el… nélkülem? Anélkül, hogy legalább elköszönnél?

Olivia vesz egy nagy levegőt, vet egy pillantást a Houlihans-re, mielőtt rám néz. Felemeli az állát, a tekintete eltökélt.

– Nem vagyok biztos abban, hogy alkalmas vagyok az ilyen dolgok kezelésére.

– Hogy egy nő mutogatja magát nekem? – Rohadt jól tudom, hogy kockáztatok.

– Igen…, nem mondhatom, hogy voltam valaha is olyan kapcsolatban, ahol egy nő ilyen arcátlanul letámadta volna a barátomat – mondja ki. – És nem mondhatom, hogy ez jó érzés.

– Ez semmi – biztosítom. – Nem tettem volna meg. Nemet mondtam neki.

Olivia csalódottan felsóhajt.

– De nézd, Garrett… ez nem számít. Ami idegesít engem, az az, hogy ez az életed része. Folyamatosan szembesülni fogsz ilyennel és engem ez mindig el fog bizonytalanítani. Csak nem hiszem, hogy van bennem annyi, hogy szembenézzek ezzel. Nem az életemnek ezen a pontján.

– Hogy mi? – kérdezem sértődötten. – Egy nő megmutatja a mellét nekem és te kész vagy szakítani és elfutni?

– Igen – kiált rám, de aztán lehunyja a szemét. – Úgy értem… nem. A fenébe, nem tudom. Ez nem olyasmi, amivel eddig meg kellett küzdenem.

Elengedem Olivia kezét és megfogom az arcát. Sötét a szeme, a hátam mögötti utcai lámpa erősen leárnyékolja. Lehajolok, hogy közelebbről láthassam.

– Amit láttál ott… hogy egy nő hajtott rám? Igen…, ez néha megtörténik. És mielőtt találkoztam veled, nem fogok hazudni… valószínűleg megdugtam volna őt.

Olivia megdermed és megpróbálja elhúzni az arcát, de erősen tartom. Megvárom, míg megadja magát és nekem szenteli a teljes figyelmét.

– De amióta találkoztam veled, az ilyesmi nem jelent nekem semmit. Egy sekélyes élet fakó megnyilvánulása. Egy jelentéktelen szar. Összehasonlítva veled…, ez mind olyan elcsépelt és lehangoló.

Olivia akadozva vesz egy nagy levegőt és lassan kifújja. A válla kicsit leereszkedik, határozottan érzem a megkönnyebbülését.

– Semmi…, semmilyen nő…, semmilyen fenék az vagy arcomba nyomott műmell nem tud eltántorítani tőled. Semmi és senki nem fog közel kerülni ahhoz, hogy elérje, hogy úgy érezzem magam, ahogy akkor érzem, amikor fogom a kezed vagy hallgatom éjszaka a lélegzeted. Semmihez sem hasonlítható.

Ekkor rám néz, a szeme elkerekedik és zavart. Enyhén megrázom a fejét a kezemmel.

– Értesz engem Olivia? Semmi sem fogható hozzád.

Az utolsó szavaim célba találnak és megkönnyebbülök, mikor megértést látok tükröződni a tekintetében.

– Ezt komolyan mondtad, ugye? – kérdezi csodálkozva.

– Kibaszottul komolyan – mondom hajthatatlanul. – Nem látok semmi mást, csak téged.

Olivia ajkai felfele kunkorodnak egy briliáns mosolyba majd felemeli a kezét és szorosan megfogja a csuklómat.

– Azt hiszem, akkor ez most épp jó alkalom lenne arra, hogy megcsókolj.

– Basszus, áááh – egyetértek, a számhoz húzom az ajkát, egy gyors és sóvár csókra. Belesóhajt a számba és mikor visszahúzódom, látom, hogy a szemei csukva vannak, ajkain pedig örömteli és békés mosoly játszik.

– Rendben vagy? – kérdezem, mire felpattannak a szemei.

Bólint, de még mindig mosolyog. De aztán összeráncolja a szemöldökét és megkérdezi:

– Nagy hülyét csináltam magamból odabent?

Magamhoz húzom és átölelem. Az államat a fejére teszem, úgy válaszolok neki.

– Senki sem látta, hogy eljöttél. Minden rendben.

– Az első gondolatom az volt, hogy a szart is kiverem abból a ribancból – mondja Olivia, mire meglepődve megrándulok.

Eltolom magamtól és csodálkozva ránézek:

– Tényleg megtetted volna?

Finoman megvonja a vállát, de még mindig tűz ég a szemében.

– Akartam, de ki tudja?

– Ez olyan dögös – mondom neki vigyorogva. – Te véded az erényemet meg minden.

Aztán meghallom a világ legkedvesebb hangját. Olivia hátra hajtja a fejét és nevet. Teli torokból és rekedten. Rohadt szexi. Közelebb tolja a testét az enyémhez és rám néz.

– Hááát, nem áll szándékomban megvédeni az erényedet, ha ma este hazaviszel. Valójában azt hiszem, inkább lerombolnám.

Lehajolok, adok neki még egy gyors csókot, aztán eltolom magamtól és megfogom a kezét. Visszafordulva a Houlihans felé mondom neki.

– Gyere, búcsúzzunk el mindenkitől és húzzunk innét a pokolba.

– A legjobb javaslat, amit eddig hallottam – ért egyet és igyekszik lépést tartani velem.

– Ezt nem fogom túlélni – motyogom, ahogy visszaérünk a bárba.

– Miért?

– Mert Alex már azt mondta, hogy egy puhapöcs vagyok és Zack is rajtam mulatott, mert nem tudtam levenni rólad a szemem két másodpercnél hosszabb időre. És a tény, hogy olyan hirtelen eltűntünk, azt jelenti, hogy hetekig szívatnak majd.

Olivia hirtelen megáll és meghúzza a karomat. Kérdőn felé fordulok.

– Tényleg nem tudod levenni rólam a szemed? – kérdezi vigyorogva.

Fintorgok, de válaszolok.

– Kétségtelen, hogy van egy ilyen problémám.

Szabad kezét a szájához emelve kuncog és néz rám a hosszú szempillái alól.

– Hát, ezt rohadt szexinek találom, ezzel kiérdemeltél egy csillagos ötös szopást, ha kijutunk innen.

Közelebb lépek hozzá, lenézek ígérettel teli szemeibe.

– Valószínűleg te vagy a tökéletes nő.

– Ahogy az előbb mondtad – mondja dacosan, ahogy besétálunk a Houlihan’s-ba.

A szemem sarkából mozgást látok, az autogramkérő mellmutogató szőke áll az ajtón belül. Nem nézek rá egy másodpercnél tovább, mielőtt a tekintetem az egyetlen és igazi nő felé fordítom, aki leköti a figyelmem. Olivia visszanéz rám és mindent látok, ami fontos az életemben… törődést, vágyat és sóvárgást.

Leszarom, ha az egész bár bámul is, de inkább abban a reményben, hogy legalább a szőke odanéz, lehajolok Oliviához és megcsókolom a lehető legnagyobb szenvedéllyel és törődéssel. Bedugom a nyelvemet a szájába, közelebb húzom magamhoz, kissé hátra hajtva a testét. A karommal erősen tartom őt…, birtoklóan és igen…, azt is remélem, hogy Alex és Zack figyelnek és már tudják, hogy nem vagyok puhapöcs, inkább csak vonzódom ehhez a gyönyörű nőhöz.

Basszus, az életem nagyszerű.