16 - 17. fejezet

 

16.fejezet

Fordította: Solemnia

Olivia

 

– Édes Istenem…, el sem tudom mondani milyen kicseszett izgatott vagyok, hogy láthatom Garrettet játszani – mondom, ahogy megbököm Sutton vállát.

– Na higgadjál le, te boldog kislány – mondja Sutton vigyorogva. – Nem akarom, hogy összepisild itt magad.

– Tudod... mindig hanyatt dönteném Garrettet, de azt hiszem most csak spontán meggyulladok mikor kijön a jégre.

Sutton kuncogni kezd, de aztán odahajol és összeesküvően odasúgja:

– Pontosan tudom mire gondolsz. Alex és ez a hoki felszerelés... mondjuk úgy, hogy a meccsek estéi mindig a legjobbak otthon.

Rábólintok bölcs tanácsára, és biztos vagyok benne, hogy a dolgok felforrósodnak köztem és Garrett között, amint elkezdődik a szezon. Habár... elég nehéz lesz fölülmúlni az eddigi teljesítményünket. Hétfő este nem aludtunk együtt a másnap kora reggeli futása miatt, viszont a két legutóbbi éjszakát a lakásomban töltötte, és eléggé telhetetlenek vagyunk egymás közelében.

Most, hogy Garrett meggyőződött arról, hogy újra száz százalékon működök, azt hiszem a küldetésévé vált, hogy gyakorlatilag átpasszírozzon a matracon. Az izmaim mindig fájnak kissé másnap reggel, de basszus... annyira megéri.

Ma reggel is mindketten elaludtunk, mert a hajnalig fennmaradtunk, számtalan orgazmust produkálva. Sietve ugrottam a zuhany alá gyors búcsút kiáltva Garrettnek, akinek épp elég ideje maradt, hogy visszaérjen Raleigh-be és időre betoppanjon edzésre. Nem lehettem a forró víz alatt több mint tíz másodpercnél, amikor Garrett belépett mögém a zuhanyba.

– Mit csinálsz? – Gyakorlatilag felsikoltottam, mert nagyon rám ijesztett.

Egyik karját a derekam köré fonta, másikat a lábam közé ejtette, miközben éreztem égető erekcióját a hátam mögött. Abban a percben, hogy az ujjai megtalálták a csiklómat, a fejem hátraesett a vállára, és sikerült kinyögnöm:

– De el fogsz késni edzésről!

– Talán nem – mormogta a fülembe, mielőtt a fogaival összecsípte. – Attól függ, milyen gyorsan tudlak kielégíteni téged és aztán magamat.

Nos kiderült... először kevesebb mint egy percig tartott, majd hét csodálatos perccel később ismét egy fantasztikusat élveztem, ami után rögtön Garrett is követett. Ahogy adott egy gyors csókot és kiugrott a zuhanyból, rám vigyorgott és azt mondta:

– Annyira megéri késni pár percet.

– Mi történik, ha késel? – kérdeztem, ahogy kisétált a fürdőből.

– Extra gyakorlat – kiabált vissza, hogy meghalljam a vízen keresztül is. – De megint csak... nagyon megéri.

Felkuncogtam, majd visszasiettem a zuhany alá, mert nem akartam én is elkésni munkából. Miután felöltöztem, nem tudtam nem elolvadni, mikor megláttam Garrett üzenetét, amit otthagyott.

„Csináltam neked egy bagelt. A pulton van. És ismét, megéri az extra gyakorlat.”

Körülbelül háromszor olvastam el a hülye cetlit, míg megettem a reggelimet, miközben a mosolyom egyre szélesebb lett. Amikor a kocsimhoz értem, találtam egy kis vadvirágot odatűzve az ablaktörlőm alá, és én szó szerint felsóhajtottam, mint egy vigyorgó iskoláslány.

Tudom, hogy Garrettnek vannak kétségei a kapcsolatra való képességeit illetően, de eddig nagyon jól csinálja. Felejtsük el, hogy milyen apró édes dolgokat tesz, amivel felderíti a napom. Azt is felejtsük el, ahogyan uralja a testemet az ágyban, és addig soha nem elégedett, míg engem teljesen ki nem elégített. Igen, felejtsük el mindezeket! Azért csinálja ennyire jól, mert úgy döntött, egy olyan nővel lesz együtt, aki rákos, nagyon jól tudván, hogy ez milyen borzalmas, brutális és félelmetes. Kockáztatja a szívét, amit még nemesebbé tesz az a tény, miszerint még nem is volt igazi kapcsolata ezelőtt. Legalábbis amennyire én tudom. Ez az első próbálkozása a monogámia keretein belül és egy igazán kemény diót választott.

Jeget karcoló korcsolyák hangja szűrődik be, és a szemem végigfut a játékosokon, ahogy elözönlik a pályát. Nehéz felismerni őket mert nincsenek a játékos mezeikben. Nagyjából a csapat fele fehér, a másik fele fekete mezben játszik.

A szememet röviden végig futtatom minden játékoson, és azonnal megismerem Garrettet. Még úgy is, hogy sisakot visel, felismerem a haja hosszát, az erős állát és az állkapcsát oldalnézetből. Mikor felém fordul, zöld szemei felragyognak és felemeli a kezét, hogy intsen egyet nekem.

Olyan érzés, mintha millió kicsi egér dobogna a szívem helyén és igen... eláraszt a vágy is iránta, mert basszus... olyan kibaszottul szexi a felszerelésébe bújva.

– Csukd be a szád – suttogja oda Sutton. – Félek, hogy mindjárt elcsöppen a nyálad.

Gyors pillantást vetek rá, de becsukom a számat, hogy ne nyálazzam teljesen össze magam.

– Hé, Sutton – hallom, és ahogy elfordítom a fejem egy igazán szép, hozzám hasonló korú lányt pillantok meg sötétszőke hajjal, aki épp most dobja le magát mellé a székre.

– Szia Gina! Hol van Benjamin? – kérdezi Sutton.

– A szüleim itt vannak látogatóban és ma vigyáznak rá. Úgy gondoltam én meg kijövök, hogy megnézzem a mérkőzést.

Sutton felém fordul.

– Olivia... ő itt Gina Toast. Az ő embere Zack Grantham és van egy nagyon aranyos kisfiuk, Benjamin.

Átnyúlok Sutton felett és megrázom Gina kezét.

– Olivia vagyok... Sutton unokatesója. Nagyon örvendek.

Széles, barátságos mosolyt villant rám.

– Hasonlóképpen. Szóval azért vagy itt, hogy segíts szurkolni Alexnek?

Mielőtt válaszolhatnék Sutton közbevág és nagy élvezettel azt mondja:

– Dehogy! Garrett-tel jár. Garrett teljesen odavan érte.

Gina álla leesik és a tekintete oda-vissza jár Sutton és köztem.

– Ne szívass!

Aztán közvetlenül rám bámul és lecsap.

– Ez most komoly? Megszerezted Garrett Samuelsont, a neves hölgyimádót és az egyéjszakás kalandok királyát?

Nem tudok nem nevetni, a legtöbb barátnő megsértődne ezen, de teljesen igaz, amit az előbb mondott.

– Nos, már másfél hete randizunk, amiről úgy hallottam, hogy rekordnak számít a történelemben.

– Ez olyan mintha már el is vett volna... vagy vérszerződést kötött volna veled. Másfél hete?

Mindannyian nevetünk és biztos vagyok benne, hogy minél többen megtudják, hogy Garrett jár valakivel, az egyre több érdekes megjegyzést, illetve felvont szemöldököt vált majd ki.

– Szóval melyikük Zack? – kérdezem Ginát, a bíró megfújja a sípot és több játékos is a kispad felé hajt, így összesen öt fehér és öt fekete mezes játékos marad a középső kör körül.

– Ő jobbra a második srác Garrettől – mondja Gina miközben rámutat. Sokat nem tudok mondani róla, azon kívül, hogy magas és nagy, mint az összes többi.

– Garrett csapatában van – szögezem le, ahogy észreveszem, hogy mindketten fekete mezt viselnek.

Garrett pár nappal ezelőtt hívott meg a meccsére. A szavai alapján nem volt nagy dolog számára, de a hangszíne elárulta, hogy mennyire szerette volna, hogy ott legyek. Nem vagyok benne biztos, hogy azért, mert tetszett neki, hogy valaki támogatja a pályán kívül, vagy talán mindenkinek ki akarta nyilvánítani, hogy ő már nem szabad préda. Bárhogy is legyen, nem tudtam nemet mondani, és Stevie is nagyon örült, hogy adhat nekem szabadságot, mivel nem vettem ki egy teljes hetet a kezeléseim után, ahogy ő kívánta.

A küzdelem csupán harminc percig tart, és Garrett elmondta, hogy az edzők választják ki a csapatokat. Úgy néz ki Garrett és Zack egy csapatban lesznek, de Alex fehér mezt visel.

– Fogadok veled húsz dollárban, hogy Garrett csapata nyer – mondom hirtelen Suttonnek.

Meglepetten pislog rám, majd egy kihívó mosolyra húzódik a szája.

– Állom, a pasid el lesz verve, ribi.

Gina csak nevet kettőnkön, majd megszólal a síp és mindannyian szurkolunk a pasijainknak.

 

Az összecsapás után mindannyian átmegyünk a Houlihan’s-ba, ami egy elég népszerű hely a helyiek és hokisok körében. Noha a hírességek jelenléte kissé felkavarja a hangulatot, a vendégek többnyire már megszokták a profi sportolókat, ezért nem okoznak kellemetlenséget.

Természetesen, ahogy leülünk néhány rajongó odaólálkodik, hogy autogramot kérjen. Imádnivaló nézni, ahogy Garrett és Alex beszélget a gyerekekkel, akik odajönnek. Nem túl imádnivalóak viszont azok a nők, akik a szempillájukat rebegtetik és lihegve nyögdécselnek beszéd gyanánt. Sutton és Gina figyelmen kívül hagyja őket, egymással beszélgetnek miközben a férfiak autogramot osztanak és beszélgetnek a rajongókkal, de számomra ez az első alkalom, hogy Garrettet mint hírességet látom. Lenyűgözőnek találom, kissé izgalmasnak, na és igen... egy kicsit idegesít is a nők viselkedése.

Garrett mindenkivel egyformán beszél. Barátságos mosoly, gyors póz a kamerának. Nem kacérkodik a nőkkel, de nem is hagyja őket figyelmen kívül. Azt veszem észre, hogy valami forróság árad szét a testemben, és rájövök, hogy nem más, mint féltékenység. És talán kétely. Mert a hozzá özönlő nőknek egy része nagyon, nagyon vonzó.

– Megszokod majd – mondja Gina, ahogy áthajol Sutton előtt, hogy rám nézzen.

Visszanézek rá és kuncognom kell.

– Ez mindig ilyen?

– Néha – mondja Sutton. – Különösen itt, mert ez a Cold Fury ismert törzshelye. De van mikor Alexszel elmegyünk valahova, és senki nem szól egy szót sem hozzánk.

– Nem vagyok oda a nőkért, akik sorban állnak a figyelmükért – motyogom halkan, hogy a srácok ne halljanak meg. Nem mintha figyelnének... tekintve a sok himbálózó cicit, ami körül veszi őket.

– Igen... ehhez hozzá kell szokni – mondja Gina bölcs bólintással. – Csak bíznod kell abban, hogy a srác helyesen cselekszik. Vannak olyanok a csapatban, akik inkább hímringyók... megcsalják a feleségüket amíg a körúton vannak. De a többit be kéne aranyozni.

Visszafordulok és vetek egy felületes pillantást Alexre, Zackre és Garrettre, ahogy haverkodnak a rajongókkal pár méterre a mi asztalunktól. Úgy néz ki nagyon az elemükben vannak, és ez valóban nem más számukra, mint a munkájuk része.

Visszafordulok Ginához és megkérdezem:

– Mióta vagytok Zackkel házasok?

– Ó, nem házasodtunk össze – mondja mosolyogva. – Majdnem hét éve vagyunk együtt.

– És nem érzitek a késztetést, hogy lehorgonyozzatok? – kérdezem incselkedve.

– Nem igazán. Mindketten boldogok vagyunk így. Úgy értem... néha nehéz, hogy a nők azt hiszik elérhető mert nincs gyűrű az ujján, de Zack mindig tisztázza velük a dolgot.

– Teljesen megértem – mondom neki együttérzően. – Anya és apa soha nem házasodtak össze. Úgy értem… volt valami hippi szertartás, de semmi hivatalos.

Gina nevet Sutton pedig felhorkant.

– Nos, én örülök, hogy Alex-szel házasok vagyunk, de őszintén szólva annak is örülnék, ha csak simán vele lennék, szóval megértelek Gina.

Egy pincérnő jön, hogy felvegye az italrendelésünket.

– Hölgyeim, tudjátok már mit szeretnétek inni? Visszajöhetek később is – mondja, ahogy a srácok felé bólint.

– Nekem egy Blue Moon lesz – mondja Gina. – És tudom, hogy Zack mit iszik. Neki jöhet egy Guinness.

Sutton azt mondja:

– Nekem lesz egy pohár a ház rizlingjéből, Alexnek pedig egy Sam Adams.

A pincérnő megfordul, hogy rám nézzen.

– Ööö... nekem csak egy Bud Light lesz. És ötletem sincs Garrett mit szeretne.

– Ő is Sam Adamset iszik – adja meg Sutton a pincérnőnek, aki csak bólint és vet ránk egy gyors mosolyt távozás előtt.

– Hogyhogy nem tudom mit iszik Garrett? – kérdezem zavartan. – Azt hiszem most buktam el az első teszten.

– Milyen teszten buktál el? – kérdezi Garrett, ahogy leül a mellettem lévő székre, és kissé közelebb húzza. A karját, mintha csak véletlen lenne, a vállamon nyugtatja, és lehajol, hogy megcsókolja a halántékom. Olyan kibaszottul természetesen jönnek neki ezek az apróságok... az érintések, a nézések. Mintha arra született volna, hogy legyen valakivel, és most épp én vagyok az a szerencsés, akivel van.

– Nem tudtam mit iszol – mondom szomorú arccal és drámaian nyafogok. – Egyáltalán nem tudok rólad semmit.

Garrett felhorkan és közelebb hajol, hogy adjon egy nem túl sietős csókot. Amikor elhúzódik, azt mondja:

– Ez nem igaz. Többet tudsz rólam, mint a legtöbben.

– Mint például? Merem bizonyítani, hogy nem vagyok bolond.

– Mi a kedvenc édességem?

– Snickers.

– Milyen pozícióban játszom?

Forgatom a szemem.

– Jobb szélső.

– Kedvenc kaja?

– Steak, közepesen átsütve, grillezett zöldségekkel.

– Kedvenc szám?

– Beatles - Eleanor Rigby.

Körülnézek az asztalnál, de senki nem figyel ránk. Zack épp átkarolja Ginát és valamit a fülébe súg, Alex pedig mutat valamit Suttonnek az Iphone-ján.

Garrett közelebb hajol hozzám, és ajkait a fülemhez érinti. Közelsége miatt libabőrözik a karom.

– Mi a kedvenc szexpozícióm? – suttogja lágyan.

Az egész testem megremeg a hangjában rejlő szexuális ígérettől, és a nyakamon érzett lélegzetétől.

– Ezt nem tudom – mormolom vissza.

– Nos, a jövőbeli tesztekhez elmondom, a kedvencem mikor az arcom a lábad között van.

Erősen össze kell szorítanom az említett lábakat, hogy enyhítsem a hirtelen fellépő nyomást. Garrett vet rám egy mindentudó pillantást, majd hátra dől a saját székébe és Alex felé fordul.

– Hé, haver... mit csinálsz Suttonnel a hétvégén?

Alex Garrett felé fordítja figyelmét.

– Nincs még terv. Miért?

– Mi lenne, ha elmennénk négyen valamerre? Mondjuk egy vidámpark, vagy valami szórakoztató dolog. Visszafordul hozzám és megkérdezi: – Mit gondolsz? Van kedved ilyesmihez?

Jah... bármiben benne vagyok Garrett-tel. Akkor is boldog lennék, ha egy üres, csupasz falú szobában ülnék vele, de mégis a vidámpark gondolata... egy egész napot eltölteni odakint, adrenalinfröccsel az izgalmas játékokon, kézen fogva sétálnánk... és nézhetném ahogy más nők csorgatják a nyálukat a pasim után. Királyul hangzik.

– Szeretném – mondom neki vigyorogva.

– Jah... jól hangzik – mondja Alex, és Sutton is bólint.

Garrett Zack és Gina felé fordul.

– És veletek mi van? Nem akartok velünk jönni a vidámparkba?

– Ember... nagyon jól hangzik, de Gina szülei itt lesznek még akkor is, velük kell lennünk.

– Akkor majd máskor – mondja Garrett.

Zack és Gina újra beszélgetni kezdenek halkan. Tökéletesen szerelmesnek tűnnek, ahogy Zack átkarolja a vállát és időről időre odabújik hozzá. Alex és Sutton is elvannak egymással, valamin nevetgélnek a telefont nézve.

Garretthez fordulok, és ő is rám néz smaragdként csillogó szemekkel és valami komoly határozottsággal.

– Köszi, hogy eljöttél a meccsre.

– Köszönöm, hogy meghívtál – mondom neki mosolyogva. – Nagyon szórakoztató volt, és mivel a te csapatod győzött nyertem húsz dollárt Suttontól.

– Fogadtál a csapatomra? – kérdezi csodálkozó vigyorral.

– Rád fogadtam – mondom neki. – Bebizonyítottad, hogy szívósabb vagy mint bárki, akit ismerek. Gondoltam rád bízhatom a feladatot.

Garrett kezei felém nyúlnak, hogy megragadják a derekam, és áthúz az ölébe. Mikor elhelyezkedem, kezemet a nyaka köré fonva, lehajol, hogy megcsókoljon.

– Nagyon-nagyon tetszett, hogy ott voltál és figyeltél. Le akartalak nyűgözni, szóval elég keményen játszottam.

– Mindig lenyűgözöl – mondom neki. – Igazából eléggé szexi volt téged nézni a pályán.

– Igen? – kérdezi élénk érdeklődéssel. – Mennyire szexi?

– Annyira, hogy nagyon boldog ember leszel, ha hazaviszel hozzád miután befejeztük az evést.

Garrett felnyög és lehajol, hogy megcsókolja a nyakam.

– Induljunk inkább most – suttogja sürgetően.

Nevetve eltolom magam tőle.

– Semmiképpen. Most lógunk a barátokkal, aztán mehetünk. Később is érvényes lesz, amit mondtam.

Még szorosabban átkarol és magához ölel.

– Olyan kis kötekedő vagy. Ezért még fizetned kell.

– Menjetek szobára ti ketten! – kiáltja felénk Alex, Garrett és én pedig csak a fejünket forgatjuk és alattomos vigyorral nézünk rá.

Vonakodva kimászok Garrett öléből és leülök a saját székemre. De Istenem, ez annyira jó. Csak lazán elvagyunk Garrett-tel és a barátaival, a szexi évődés és rengeteg flört, ami egy későbbi észbontó szex ígérete.

Boldog vagyok.

Képes vagyok félretenni a gondjaimat.

És igen... mindez Garrett miatt van. 

17. fejezet

fordította: Solemnia

Garrett

 

Nézem, ahogy Olivia feneke lengedezik előttem, miközben felkocog a lakásába vezető lépcsőn. Az elmúlt órákban Alex Suburbanjének a hátsó ülésén ültem vele, míg mindannyian visszajöttünk a gyors kiruccanásunkból a Busch Gardensbe. Ő Alex mögött ült a vezető oldalon, én Sutton mögött a másik oldalon. Elég nagy tér volt köztünk, de mit tehettünk... a biztonsági övek egy helyre rögzítettek minket. Végül áthidaltuk a távolságot azzal, hogy középen egymás kezét fogtuk, de én megőrültem attól, hogy hiába ültem ilyen közel hozzá, mégsem tudtam megérinteni. Az apró sortba és papucsba bújtatott hosszú, meztelen lábai cirógatásért könyörögtek. Egy lila atlétatrikót viselt, mélyen kivágottat, ami igazán csábító dekoltázst villantott.

Mire Alex elhajtott a lakásáig, hogy lerakjon minket, már ugrásra készen álltam és egészen biztos voltam benne, hogy már az ajtóban rávetem magam.

Ami valójában elég vicces, ha úgy nézzük. Mármint, imádok szexelni. Minden nap csinálnám, ha tehetném, de ezidáig ez soha nem volt megvalósítható. Akárhány sorozatos egyéjszakás kalandban volt részem, nem randiztam minden este. Inkább olyan hetente egyszer.

De Oliviával más, naponta többször is benne szeretnék lenni. Ő és én gyakorlatilag széttörtük a hotel ágyat ma reggel mikor felkeltünk, és most itt vagyok néhány órával később, és majd meghalok, hogy megint megkóstolhassam.

Olivia előveszi a kulcsát és elkezdi kinyitni az ajtót. Én ledobom a táskát a hétvégi ruháinkkal a betonra és szorosan mögé lépek. Kezemet a csípőjére téve közelebb húzódom, hogy érezze a farkam a hátsójánál, majd belemorgom a fülébe:

– Olyan kibaszott kanos vagyok. Megölt, hogy mellettem ültél az autóban és nem tudtalak megérinteni.

Ahogy elfordul az ajtótól, Olivia átkarolja a nyakam és medencéjét az enyémhez dörgöli, miközben lehúz egy csontig hatoló csókra. Felemeli a száját, éppen annyira, hogy azt mondja:

– Én is. Van kéznél óvszer?

– A pénztárcámban – mormogom, miközben egyik keze leereszkedik a merevedésemig, és megszorít nem éppen gyöngéden. – Bassza meg, kicsim... lefoglak itt a lépcsőn most rögtön, hogyha nem nyitod ki a kibaszott ajtót, és mész be.

Olivia elfordul tőlem, rövideket zihál ahogy babrál a zárral. Majdnem eldobja a kulcsot mikor a kezemet a lábai közé vezetem és megfogom.

– Alig várom, hogy rátehessem a számat.

Apró nyögés hagyja el a száját, ahogy megborzong, de sikerül a kulcsot a zárba illesztenie és elfordítania.

Aztán beljebb tolom, majd karok, lábak és ajkak kuszaságává válunk. Kezei a hajamba simulnak, ujjaim pedig a fenekébe fúródnak, miközben felkapom és a kanapéhoz sétálok vele. A fogaink összekoccannak, ahogy kéjesen, vágytól elszabadulva csókolózunk.

Ahelyett, hogy lefektetném, megpördülök és a hátamra fekszem, a testét az enyém fölé helyezem. Ajkait az enyémekhez préseli, nyelvét a számba dugja, miközben még szorosabban fogja a hajamat. A kezeim felrepülnek a combja hátsó felén és beásom őket a rövidnadrágja szegélye alá, hogy elérjem a nedvességét, amit tudom, hogy ott találok. De ő csak egy pillanatra csókol meg, mert hirtelen ülő helyzetbe húzza magát a derekamon terpeszkedve. A farkam a bejáratának feszül, ő pedig szorosan hozzám dörgöli magát. Aztán visszahúzza magát, és gyors, de ügyetlen kézzel dolgozni kezd a nadrágom gombján és cipzárján.

– A számban akarlak – zihálja.

– Bassza meg – sziszegem és elütöm a kezét, mert én gyorsabban csinálom. Mert a szájában kell lennem. Egy fél másodperc alatt lehúzom a cipzárt és Olivia a farkamért nyúl.

Homályosan felismerem a folyosóról érkező lépések hangját, majd ezt hallom:

– Olivia, kislányom. Annyira hiányoztál!

Olivia úgy felsikkant, mintha most vezettek volna belé áramot, és olyan gyorsan leverekedi magát rólam, hogy majdnem hátraesik a dohányzóasztalra. Felállok a kanapéról, sietve felhúzom a nadrágomat, de semmit nem tudok tenni a merevedésemmel.

Mind a ketten megfordulunk, és rábámulunk az Olivia nappalijában álló, susogós selyemből készült, mintás ruhát viselő nőre. Hosszú, aranyszőke haja lazán két copfba van fogva a halántékánál, melyek hátra lógnak a feje mögé, sötétzöld szemekkel bámul Oliviára, amelyek valahonnan nagyon ismerősek.

– Anya? – kérdezi Olivia hitetlenkedve, egy pillanatra lefagyva, ott ahol áll. Aztán anyja karjába repül. – Mit csinálsz te itt?

Nézem, ahogy Olivia átöleli az anyját, az anyja pedig visszaöleli szorosan összeszorított szemmel, de nem elég szorosan, mert a könnyei így is kicsordulnak. Szeretetet és félelmet látok a tekintetében mikor újra kinyitja a szemét, és egy kis mosollyal közvetlenül rám néz.

Mikor végre szétválnak, az anyja elhalad Olivia mellett és felém nyújtja a kezét. Pont látom Oliviát a válla fölött, ahogy gyengéden figyeli az anyját.

– Te biztos Garrett vagy. Annyit hallottam már rólad. Maryana vagyok.

A hangjának álomszerű hangzása van, és mosolyogva megrázom a kezét. Olivia felé pillantva felvonom a szemöldököm és rávigyorgok.

– Meséltél rólam az anyukádnak?

Olivia kéretlenül megvonja a vállát.

– Lehet, hogy megemlítettelek téged – feleli komikus tekintettel.

– Akkor hasonló cipőben járunk – mondom, és elengedem Maryana kezét. – Én is meséltem anyukámnak rólad.

– Tényleg? – kérdezi széles, hitetlenkedő mosollyal.

– Igen. Azon az éjszakán mikor lementünk a tengerpartra.

Olivia sugárzóan néz rám, aztán el is vagyok felejtve ahogy visszasétál az anyjához, hogy átkarolja. Állát a vállára fektetve azt mondja:

– Szóval...mit csinálsz itt? Úgy volt, hogy nem jössz hamarabb a jövő hétnél.

– Tegnap küldtem neked üzenetet édesem. Hogy nem bírtam tovább, és látnom kellett téged. Elküldtem a repülő adatait is, mindent.

– Én nem kaptam üzenetet – mondja Olivia, miközben homlokráncolva elhúzódik az anyjától.

– Biztos vagyok benne, hogy elküldtem – mondja Maryana, miközben a kis konyhaasztalhoz lép, ami félig átnyúlik a nappaliból a konyhába. Benyúl a táskájába és előveszi a telefonját. Nézzük, ahogy egy percig görget aztán kissé szégyenlős arcot vág.

Felénk fordul, felemeli a telefont, de túl messze állunk, hogy lássuk mi van rajta.

– Hoppá. Úgy tűnik Olivernek küldtem az üzenetet. Az én hibám.

– Ki az az Oliver? – kérdezi Olivia.

– Csak valaki, akivel találkozgattam. Hirtelen ért véget. Bár elég csúnya viselkedés a részéről, hogy nem üzen vissza és mondja el, hogy véletlen neki küldtem el az üzenetet. - Visszafordítja a telefont és felvont szemöldökkel néz rá. – Fogadok, hogy köze van ahhoz a tényhez, hogy úgy szakítottam vele, hogy egy reggel kiraktam egy dobozt a holmijával a ház küszöbére.

Gyors pillantást vetek Oliviára és összevigyorgunk.

Maryana visszadobja a telefonját a táskájába és felénk fordul. Összecsapja a kezét és azt mondja:

– Oké... úgy érzem főznöm kell valamit a lányomnak. Anyukád itt van, hogy kicsit anyáskodjon feletted. Van egy új gyógytea, amit találtam, a legjobb a természetes immunerősítésre.

Olivia a szemét forgatja.

– Nem kell főznöd anyu. És nem, köszönöm, tea sem kell. Már kóstoltam néhány gonosz főzetedet, amit korábban készítettél.

– Ostobaság. Főzök... mégpedig a kedvenc ételedet.

– Vega lasagne – mondom automatikusan, és rájövök, hogy tudom mi a kedvenc kajája.

– Pontosan – mondja mosolyogva Maryana, majd visszasétál Olivia felé. Kinyújtja a kezét, hogy megérintse a lánya arcát, a sajátján a gondoskodás és aggodalom keveréke látszódik. – Hogy vagy valójában, édesem?

Olivia gyakorlatilag visszaomlik az anyja karjaiba és azt mondja:

– Jól vagyok anya. Most már jobb, hogy itt vagy.

A jelenet megható, és rájövök, hogy ez a végszó a távozásom előtt. Olivia karácsony óta nem látta az anyját és biztos vagyok benne, hogy rengeteg mindent kell megbeszélniük. Tudom, hogy hetente párszor beszélnek telefonon, de szükségük van egy kis egyedül töltött időre, hogy beszéljenek Olivia állapotáról.

– Azt hiszem én elindulok hazafelé – mondom nekik miközben az ajtó felé megyek. – Hagyok nektek egy kis időt együtt.

Maryana kihúzza magát Olivia karjaiból és szigorú pillantást vet rám.

– Ostobaság, Garrett. Maradsz és velünk vacsorázol, és természetesen itt is éjszakázhatsz, ha szeretnéd. Biztos vagyok benne, hogy szeretnétek visszatérni arra, amit olyan durván félbeszakítottam.

Meglepetten beszívom a levegőt és majdnem megfulladok a saját nyálamtól. Olivia csak lesüti a szemét és azt mondja:

– Jesszus, anya.

– Mi az? – mondja Maryana miközben zavartan néz ránk. – Felnőtt nő vagy, ő pedig felnőtt férfi, és csináltatok éppen valami felnőtt dolgot egymással vagy nem?

– Igen, de… – kezdi Olivia mondani, de az anyja rögtön félbeszakítja.

– Én is voltam fiatal és vággyal teli apáddal, szóval tudom milyen nagy dolog lehet a szex a kapcsolat ezen szakaszában.

Olivia összerándul én pedig szórakozottan felhorkantok.

– Oké, anya... elég a szexbeszédből. – Olivia felnyög, majd felém fordul. – De igen... nagyon szeretném, ha maradnál. Hacsak nem kell hazaérned?

Mosolyogva megrázom a fejem.

– Szívesen maradnék vacsorázni, bár azt hiszem ma este haza kellene mennem. Van egy kora reggeli csapatedzésem és utána egy gyakorlat.

– Kiváló – mondja Maryana, miközben megragadja a táskáját. – Csak elugrok gyorsan az élelmiszerboltba és beszerzem a szükséges dolgokat.

– Nem, biztos nem – szólok bele. – Elmegyek én boltba és összeszedek mindent amire szükség van. Te itt maradsz Oliviával és bepótoljátok a dolgokat.

Olivia hálásan csillogó szemmel néz rám, mosolyog, én pedig kibaszottul a világ tetején érzem magam.

                                          

 

Nyögve eltolom magamtól a tányéromat és kissé hátra csúsztatom a székemet, hogy kinyújthassam a lábam és a hasam megkönnyebbüljön. Két tányérral ettem Maryana lasagnejából és most már kezdem azt hinni, hogy talán már az én kedvenc kajám is.

Az idő nagy részét azzal töltöttem, hogy csak figyeltem Olivia és az anyukája társalgását. Rendkívül közel állnak egymáshoz, de ezt már tudtam Olivia elmondása alapján. Látom honnan örökölte a szabad szellemét, bár az anyja kissé a hóbortos. Mindketten olyan nők, akik érintéssel és szavakkal fejezik ki szeretetüket.

Maryana miközben beszélgetnek, néha kinyújtja a kezét, hogy megsimogassa Olivia haját, néha pedig Olivia fogja meg az anyja kezét. A hangjuk lágy, tele gyengédséggel és tisztelettel.

Olivia a vacsora nagy részét azzal töltötte, hogy mindent elmesélt a rákjával kapcsolatban. Hiába mondta már el korábban a nagy részét, még mindig voltak hiányosságok, amiket be kellett pótolni. Nagyon érzelmes beszélgetés volt, főleg mikor Olivia elmondta anyjának a prognózist.

– Szóval, Garrett – mondja Maryana, miután ivott egy korty bort. – Mesélj egy kicsit magadról!

– Nincs túl sok, amit mondhatnék. Középnyugati fiú, értelmiségi szülők, akik boldog házasságban élnek. Egy középiskolás öcs, és egy húg, aki éppen elvégezte az egyetemet és fogalma sincs arról mi akar lenni.

– És te, a profi hokis – mondja Maryana tisztelettel.

– Szerencsés voltam – mondom neki alázatosan. – Nagyon sok a tehetség.

– Baromság – mondja Maryana. – Olivia mindent elmondott a karrieredről. Két Stanley Kupa, első sor a Cold Fury-ben. Nagyon tehetséges vagy, fogadok rá.

– Ezek kívül dúl benne a munkaerkölcs és szenvedély – dobja fel Olivia büszkeséggel a hangjában. – Nem vagyok benne biztos, hogy bárki szeretné ennyire a játékot, mint Garrett.

Áthajolok, hogy egy gyors csókot lopjak Oliviától, de az anyja egy újabb kérdéssel megállít.

– Tehát, Olivia azt mondta nekem, hogy elég nagy játékos voltál mielőtt találkoztatok?

Az egyik szemöldököm felvonom Olivia felé, ő pedig felhorkan. Visszafordulok Maryana felé és a könyökömet az asztalra támasztom, ahogy előrehajolok.

– Ó, igen. Mit is mondott neked pontosan Olivia?

– Csak, hogy te voltál az egyéjszakások királya. Soha nem voltál még kapcsolatban.

Olivia felé vigyorgok, majd visszanézek az anyjára.

– Nos... ez nem éppen igaz. Korábban voltam kapcsolatban. Három évig, hogy pontos legyek.

Oliviának elakad a lélegzete és előre húzódik a székén, hogy rám nézzen.

– Mi? Ezt nem mondtad soha! Mikor?

Kuncogva megfogom az állát.

– Az utolsó három középiskolás évem. Kelly McCrimmons. Együtt vesztettük el a szüzességünket, majd sajnos összetörte a fiatal szívemet.

Az együttérzés elárasztja Olivia arcát, és az anyja megdöbbentnek hangzik.

– Ó, Garrett – dúdolja Maryana. – Mondd el mi történt! Ez miatt lett belőled hímringyó, ahogy Olivia mondta?

Megakad a torkomon a víz, amit éppen ittam, és kemény pillantást vetek Oliviára.

– Azt mondtad anyukádnak, hogy hímringyó vagyok?

– Talán nem ezekkel a szavakkal – mondja pimaszul. – De biztosan használtam az egyéjszakás kalandok királya címet.

– Nagyon rossz vagy – mondom neki vigyorogva, majd visszanézek Maryanára. – Nem egy olyan tragikus történet. Mármint, mit tudnak az emberek a szerelemről és elköteleződésről, mikor olyan fiatalok? Megcsalt, összetört, aztán tovább léptem.

– És azóta soha nem voltál kapcsolatban – mutat rá Olivia. – Mennyi volt ez... nyolc év? Van veled egy kis baj, kicsim.

Felhorkanok és kinyújtom a kezemet, hogy lehúzzam Oliviát a székéről. Szívesen jön az ölembe és egy gyors pillantás az anyjára azt mutatja, hogy nagyon élvezi, ahogy a lánya és én együtt viselkedünk. Egy olyan nő, aki azt akarja, hogy a lánya boldog legyen, és mivel elmondhatom, hogy Maryana jóváhagyási pecsétjét megkaptam, kétségtelenül tudom, hogy Olivia boldog.

Oliviát szorosan a karomba burkolom, a vállára támasztom az állam és azt mondom:

– Nincsenek problémáim. Évek óta nem gondoltam Kellyre vagy a közös időnkre együtt.

– Akkor miért idegenkedsz a párkapcsolattól? – kérdezi Olivia.

– Világos, hogy nem így van – mutatok rá.

– De így volt – ellenkezik.

– Igazából... nem hiszem, hogy valaha is ezt csináltam. A szüleimnek van egy elképesztően hosszú házassága, és én ezt nagyon tisztelem. Őszintén csak úgy gondolom, hogy fiatal voltam és gondtalan. Szórtam a magomat, hogy úgy mondjam. A férfiak így csinálják.

– Ez igaz – mondja Maryana nyájasan az asztal túloldaláról. – A férfiak ezt csinálják. A nők is, de nem olyan gyakran, mint a férfiak.

– Ráadásul – mondom, miközben gyorsan megcsókolom Olivia nyakát, majd felállok a székből és felállítom az ölemből, – csak arra vártam, hogy a megfelelő lány eljöjjön. Most pedig eltakarítok a konyhában, miközben ti ketten a nappaliban pihentek.

– Olyan, mint egy tökéletes férfi – mondja Maryana csodálkozva.

– Átkozottul közel jár – ért egyet Olivia az anyjával. – De én is segítek a tálakkal. Anya, te főztél, menj be a nappaliba és pihenj!

– Jól hangzik – mondja Maryana, miközben felkapja a borospoharat és gyakorlatilag belibeg a nappaliba. Olivia és én megragadjuk a tányérokat és a maradék lasagne-t, és bevisszük a konyhába. Egymás mellett állunk a mosogatónál, dörzsöljük és leöblítjük a tányérokat.

Olivia hozzám fordul és azt mormolja:

– Anyukám kedvel téged. Nagyon.

– Én is kedvelem őt – suttogom vissza. – Eléggé klassz.

– Sajnálom, hogy... megszakítottak – mondja, miközben szappanos vízzel tölti fel a mosdókagylót. – Nagyon szerettelek volna a számba venni.

Elnyomok egy nyögést.

– Ne beszélj így! Nem tudok még egy merevedést kezelni az anyád jelenlétében.

Olivia halkan, kéjesen felnevet, amely mintha az egész testemet elborítaná a vággyal. Nyilvánvaló, hogy szimplán a nevetése is ugyanúgy beindít, mint az érintése.

Lehajtom a fejem és még tovább halkítom a hangom és megkérdezem:

– Szóval...tudom, hogy látogatóban van anyukád meg minden, de van rá esély, hogy a héten legyen még egy kis egyedül töltött időnk?

– Persze, hogy lesz, bár itt kell majd maradnod. Nem akarom itt hagyni anyukámat, hogy én nálad aludjak. – Olivia elmos egy tányért, elöblíti, és átadja nekem, hogy eltöröljem.

– És őt nem fogja zavarni? – kérdezem kétkedve, miközben eltörölgetem az edényeket, amiket elmosott.

Olivia felém fordul és a szemét forgatva azt mondja:

– Ugyan... hallottad mit mondott. Azt mondta felnőttek vagyunk, és tudja, hogy felnőtt dolgokat csinálunk együtt.

– Igen, de azt hittem, hogy csak bolondozik – mondom kuncogva.

– Bolondozott... de komolyan is gondolta. Szóval, mit gondolsz, ezen a héten melyik napokon tudsz itt aludni?

– Hétfőn, kedden, szerdán biztosan, de csütörtökön van egy előszezon meccs Buffaloban. De pénteken visszaérek. És ne felejtsd el... kedden este itt tartjuk az első felkészülési meccset. Eljöttök anyukáddal?

– Én nagyon szeretnék és biztosan ő is – mondja, miközben elöblíti az utolsó tányért és ráhúzza a csurgatót a lefolyóra. Átnyújtja nekem én pedig eltörlöm.

– Nagyon jó, szerzek mindkettőtöknek jegyet a jéghez.

Olivia elöblíti a kezét, amikor visszateszem a száraz tányérokat a szekrénybe.

– Nem kell különleges jegyeket szerezned nekünk, vagy ilyesmi.

A törülközőmet a vállamra vetve Olivia felé fordulok és magamhoz húzom. Átkaroljuk egymás derekát és ahogy ránézek, eláraszt a szépsége. A szeme, az ajkai, az orra, a sima bőre. Kibaszott gyönyörű haj és egy test, amely mindig a fantáziámban fog szerepelni. És mégis az a legizgatóbb ebben a pillanatban, hogy csak annyit mondott, hogy nem kell semmi különöset tennem érte. Nem vár tőlem semmit, és ez az egyik oka annak, hogy vonzódom hozzá.

Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok különleges dolgokat tenni érte, de az a tény, hogy erre nincs szüksége tőlem, még lenyűgözőbbé teszi a szememben.

– Szeretném, ha lent lennél a jégnél – mondom, miközben lehajolok, hogy adjak neki egy édes csókot. – Látni akarom, ahogy szurkolsz nekem. Soha nem volt ott valaki csak nekem..., mármint azon kívül, amikor a családom látogatóba jön.

Olivia magához szorít és az arcát a mellkasomra fekteti.

– Rendben, akkor... én leszek az a jég mellett, aki a leghangosabban kiabál neked.

Egyértelműen izgulok már a szezon kezdete miatt. Kivirágzom az adrenalintól és a versenyzéstől. A hoki szezon mindig életem legboldogabb időszaka. De nem hiszem, hogy életemben valaha is jobban vártam volna egy játékot, mint a keddit..., mert tudom, hogy Olivia a legnagyobb rajongóm, és ott lesz, hogy támogasson. És ez milliószor izgalmasabbá teszi számomra.