10 - 11. fejezet

 

10.fejezet

Fordította: Soraya

Olivia

 

– Ó Egek… Garrett… annyira közel vagyok – nyögök.

Olyan átkozottul közel.

Bár minden szándékom az volt, hogy leszopom Garrettet ma este – mert nagyon meg akarom őt kóstolni –, ő úgy döntött, hogy átveszi az irányítást az esténk felett. Miután kínait ettünk, hideg fehér borral, Garrett úgy döntött, hogy kikerüli a filmnézés ötletét és felcipelt a hálószobájába. Nem vitatkoztam vele, mert én is ezt akartam… csak még egy éjszaka a gondjaim elűzésére.

Csak apró részleteket láttam a házából, ahogy fejjel lefelé lógtam a vállán, mert mikor azt mondom, hogy felcipelt… úgy értem, hogy szó szerint felkapott és a vállára dobott, mint egy barlanglakó. Szép háza van… tele sötét, kemény fával, visszafogott padlószőnyeggel. A bútorzata hagyományos, de férfias, szürkésbarna és barna, talán egy kis pirossal hintve itt-ott. Nyilvánvaló, hogy valaki berendezte neki a házat. Talán egy profi belső építész, mert Garrett nem tűnik olyan típusnak, akit érdekelnek ezek a dolgok.

Garrett meglepett azzal, hogy óvatosan fektetett le az ágya közepére.

– Rendben van a csípőd? – kérdezte aggodalommal a tekintetében.

– Rendben van – biztosítottam róla, mert nem akartam, hogy emiatt aggódjon. Azt akartam, hogy teljes figyelmével más dolgokra koncentráljon, és komolyan… nem fáj annyira. Hacsak közvetlenül bele nem nyomod az ujjad, amit ő nem szándékosan tett a konyhába.

És ahogy mondtam…, átvette az irányítást, gyorsan lerángatta a ruháimat és a sajátjait is levette. Miután kivett egy óvszert az éjjeli szekrény fiókjából, a lábaim közé mászott és megdöbbentően gyors orgazmust okozott a nyelvével. Csodálkoztam, hogy ilyen hamar a csúcsra értem, de állandóan izgatott állapotban vagyok ennek a férfinak a közelében.

Ő társaságkedvelő, a földön jár és pokolian vicces. Természetes vonzerőt sugároz, és ne felejtsük el, hogy szinte túl szép ahhoz, hogy igaz legyen és neki van a legszexibb teste, amit valaha láttam. Tehát igen…, minden, amit tennie kell, az az, hogy ezzel a tűzzel a szemében nézzen rám és én máris 90 százalékon vagyok az orgazmus elérésében.

Miután észhez tértem a kábulatomból, nem tett mást, mint a lábaim közé kúszott és csókolgatni kezdett. A pulzusom szárnyalt a gyengéd, mély csókoktól és az izmaim megfeszültek a vágytól. A nyelve felfedezte a szám, az arcom, az állam és a nyakam minden egyes milliméterét. Ezután visszatalált a melleimhez, erősen lihegtem és a könyörgés határán voltam, amikor nyalogatta és harapdálta a mellbimbóimat.

És aztán bennem volt, egy ideig finoman, lassan mozgott míg nem emlékeztettem rá, hogy ne legyen ilyen úriember. Az arcomra tette a tenyerét és azt mondta:

– Nem akarok fájdalmat okozni neked.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy ezeknek a szavaknak más jelentése van, mert Garrett világossá tette… Ő az a fajta fickó, aki kefél és lelép. Tisztában vagyok ezzel. Nem számítok másra, és őszintén szólva, most én is ilyen vagyok. Van néhány szar dolog az életemben, amivel meg kell birkóznom, és nincs szükségem arra, hogy szerelembe essek egy olyan sráccal, aki nem akar normális párkapcsolatban élni, a legkevésbé most, amikor a rák is jelen van.

De aztán rájöttem, hogy azért aggódik, mert a hátamon fekszem, és ott az apró vágás a csípőmön, de sietve megnyugtattam.

– Jól vagyok… nem is érzem.

Nem gyorsította fel a ritmust, mély, de óvatos lökésekkel ki-be mozgott bennem.

De ez így nem megfelelő. Megkértem, hogy csinálja keményebben, és noha megpróbált eleinte figyelmen kívül hagyni, a fenekébe vájó körmeim addig sürgették, amíg egyre gyorsabban nem mozgott.

A kölcsönös nyögéseink megtöltötték a levegőt, ahogy kétségbeesetten csókoltuk és karmoltuk egymást, az őrületbe kergettük magunkat. Egy újabb orgazmus kapott lángra bennem.

– Annyira közel vagyok – súgom ismét, feljebb emelem a lábaimat és térdeimet a bordáihoz szorítom.

– Bassza meg! – lihegi, miközben elkezd igazán mélyen belém nyomulni. – Én is.

A hátam ívben megfeszül, ahogy élvezni kezdek és Garrett vállába harapok, hogy ne sikítsak. Még utoljára keményen belém döf, behunyja a szemét, hosszan és keményen nyög, minden izom a megfeszül testében, ahogy az orgazmusa végig söpör rajta.

Azonnal rám zuhan, de csak egy másodpercig marad, mielőtt legurul. Lenyúl és lehúzza a gumit, majd a földre dobja. Durva… micsoda alak!

Garrett közelebb húz magához és így a bal oldalamon fekszem. Nem szól egy szót sem, de tudom, hogy azért csinálja, hogy levegye a nyomást a jobb csípőmről.

Nem szeretem ezt, mert gyengéd érzéseket kelt bennem és nem akarok érzéseket keverni ebbe az egészbe. Végre megbékültem azzal a ténnyel, hogy önző módon elvettem valamit Garrettől, valamit, amit akartam és amire szükségem volt az életemnek ebben a szakaszában, anélkül, hogy megadtam volna neki a választ, hogy miért csináltam. Úgy értem…, mármint, miért kellene? Garrett is kapott valamit. A bugyimban. Már a kezdetektől fogva akarta, ezért igazán nem szükséges megértenie a motivációmat.

Arra gondoltam, hogy lesz néhány mókás napunk, aztán rám un és továbbáll. Most már elmondhatom, hogy soha nem tudnám megunni azt, amit csinálunk, és biztosan nem tudok érzéketlen maradni a sármjával és a humorával szemben, de azt is tudom, hogy ő nem az a típus, aki kapcsolatot alakít ki és most nem engedhetem meg magamnak, hogy az érzéseim összekavarodjanak. A szívemnek továbbra is erősen és rendületlenül kell vernie, hogy végig vigyen ezen a veszedelmes úton, amin járok.

Garrett szorosan magához ölel és én a mellkasán pihentetem a fejem. A szívverése még mindig száguld, de az idő múlásával csillapodik. Az ujjaim lustán a bordái felett lévő bőrt cirógatják, míg az övéi a csípőmet simogatják.

 – Szóval, ami a csokit illeti… Snickers párti vagyok – mondja a semmiből.

Felemelem a fejem és rávigyorgok.

– Ez lenne a kísérelted a szex utáni beszélgetésre?

Megvonja a vállát és én visszafektetem a fejem a mellkasára. – Csak próbállak jobban megismerni. Mi a kedvenc csokid?

Megpróbál jobban megismerni engem? Miért? Az én számításom szerint, valószínűleg kevesebb, mint tíz órám van, mielőtt Garrett érdeklődése alábbhagy. Kétségkívül kerülte a kapcsolatokat és a monogámiát. Biztos vagyok benne, hogy kapni fogok egy arcra puszit holnap reggel és a telefonhívás ígérete soha nem fog megvalósulni.

– Csoki, Olivia – Garrett megbökött. – Melyik a kedvenced?

– M&M’s… mogyorós – mondom szórakozottan.

– Én is szeretem azokat – mondja halkan. – Csokisak és mogyorósak. Mindazonáltal a Snickers is, plusz van benne egy extra nyúlós cucc.

– Dinka vagy – mondom egy hülye mosollyal az arcomon, amit nem láthat. Nem akarom, hogy lássa milyen érdekesnek és viccesnek találom. Ehelyett, témát váltok egy kicsit, mert kíváncsi vagyok.

– Mit csinálsz pontosan az előszezoni gyakorlatokban?

Garrett kihúzza magát a testem alól, az oldalára fordul és szembe néz velem. Közel fekszünk egymáshoz, ugyanazon a párnán osztozunk, ahogy bámuljuk egymást.

– Két csapatra vagyunk osztva… A és B, így több egyéni figyelmet és észrevételt kapunk az edzők részéről. Alapvetően gyakorlatokat csinálunk körülbelül két órán át, és az edzők kiértékelnek minket. Néhányan tesztelik a képességeinket, mások segítenek, hogy visszanyerjük a formánkat. Holnap tulajdonképpen lesz egy rövid edzőmeccsünk… talán olyan 45 perc hosszú. Ezt fogjuk csinálni ezen a héten és a következőn, majd az edzők meg fogják hozni a döntéseket, hogy kiket engednek el a csapatból.

– Tehát nem mindenki lesz a csapat tagja?

– Nem. Néhányan lecsúsznak a fiatalabbakhoz, néhányan nem mennek sehova.

– Feltételezem, hogy te a csapat tagja leszel? – kérdezem tőle vigyorogva.

Kinyúl és megböki az orrom hegyét az ujjával.

– Cuki vagy. Vicces és cuki, és talán egy kicsit rossz. Talán el kellene fenekeljelek.

– Próbáld csak meg és harcban leszek a kezeiddel – figyelmeztetem, habár a fenekelés ötletétől izgatott vágy rohan át az ereimen.

– Talán egy másik alkalommal – mondja megadóan. – Fontosabb ennél… kedvenc film?

– Olyan furcsa vagy – mondom neki őszintén. – Teljesen lerombolod ezt a rossz fiús vibrálást, amit megmutattál a bulin, amikor találkoztam veled azon az estén.

– Mert szeretném tudni, hogy mi a kedvenc filmed? – kérdezi tágra nyílt, zavart szemekkel. – Úgy értem… minden nőtől, akit hazahozok, megkérdezem, hogy mi a kedvenc filmje. Ezt… miután megtudom, hogy mi a kedvenc csokija.

– Gondolom sok film és csoki választást kell követned – mondom viccesen, bár egy részem kíváncsi arra, hogy Garrett szerelmi élete mennyire termékeny.

Garrett mosolya kicsit alábbhagy és a szemei megtelnek őszinteséggel.

– Te vagy az egyetlen nő, akit valaha is elhoztam a házamba.

Amióta három napja találkoztam vele, most először érzek nyugtalanságot a lelkem mélyén, aminek semmi köze a rákhoz. Amiről azt gondoltam, hogy nem több, mint megragadni az alkalmat egy utolsó dugásra, mielőtt elkezdem a kezeléseket, és hogy Garrett megragadja az alkalmat, hogy még egy strigulát húzzon az ágytámlájára, az hirtelen egy kicsit többnek tűnik. Tudván, hogy én vagyok az egyetlen nő, akit ide hozott euforikus érzést kelt bennem, és most félek, mert ez nem lehet több, mint egy alkalmi kaland.

Nem tudom mit válaszoljak Garrettnek. Ami azt illeti… ez hízelgő, kicsit szédítő tudni, hogy beismerte, hogy másnak lát engem, mint a többi hódítását. De ezt az érzést nem engedhetem meg magamnak. A kezemben kell tartanom az irányítást, mert kizárt, hogy ez messzebbre mehet a hálószobánál ma este.

Tekintettel arra, hogy képtelen volt monogám kapcsolatot létesíteni a múltban, ostobaság lenne hagyni, hogy a szívem közel kerüljön egy olyan valakihez, mint ő. És tekintettel arra, hogy az életem egy nagy kalap szar, szinte embertelen lenne a részemről, ha hagynám, hogy megpróbáljon velem valamit. Kegyetlen és hiábavaló lenne, és szörnyű elvárásokat helyezne rá.

Tehát újra témát váltok. De ezúttal nem szavakkal.

Felé csúszom az ágyon, a testéhez szorítom magamat és az álla alatt kúszom felfelé. Kinyújtom a nyelvem, megérintem a nyakát, majd egy nyitott szájú csókot nyomok rá. Beleegyezését adja a torkából érkező, mély hümmögés.

– Mit csinálsz? – kérdezi érzéki, rekedt hangon, és nagyon jól tudja, hogy mit csinálok.

– Csókolgatlak – mondom tárgyilagosan.

– Próbálsz teljesen feltüzelni és újra begerjeszteni? – kérdezi, és hallom a mosolygást a hangjában miközben meleg csókokat nyomok a kulcscsontja fölé. Ujjai végigfutnak a hátamon, a fenekemen, és hátulról belém nyomódnak.

Annyira jó.

Egy kézzel lenyúlok és megfogom a farkát. Már keményedik, lassú, nyugodt simogatásba kezdek, miközben végig csókolom a mellkasát.

– Azt gondolom, hogy az az idő, amit filmekről és csokikról szóló beszélgetéssel töltünk, az elvesztegetett idő, amit ezzel is tölthetnénk.

– Egy nő, aki nem szereti a szex utáni beszélgetéseket – töpreng, miközben az ujjai a lábaim között kacérkodnak. – Ez úgy hangzik, mint egy nő, aki a szívemből szólt.

Ezeknek a szavaknak el kellene oszlatniuk a nyugtalanságot, amit korábban éreztem, mert ez úgy hangzik, mint a pimasz, playboy Garrett, akiről hallottam. Nem olyasvalaki, aki ölelkezni akar az ágyban és titkokat mesélni a másiknak.

Most furcsán szomorúnak érzem magam… és egy kicsit csalódottnak. Talán tényleg nem vagyok más, mint a többi megszámlálhatatlan nő, akikkel együtt volt. Talán csak azért hozott a házába, hogy mutogassa… bár ez sem tűnik helyesnek.

Hirtelen Garrett keze eltűnt, és ő kicsúszik alólam.

– Feküdj a hasadra! – utasít és kellemes izgalom árad át rajtam a hangjában uralkodó domináns hangsúlytól. – Egész kibaszott nap arra gondoltam, hogy csinálok veled valamit, és most úgy tűnik, hogy eljött az idő.

Teljesen a hasamra fordulok miközben Garrett lehajol és megcsókol a lapockáim között. Oldalra fordítom a fejem és így láthatom az izmos testének a gyönyörű körvonalait, ahogy mögöttem térdel, az erekciója merészen áll.

Garrett nyelvével végig simítja a hátam bőrét és azt suttogja:

– Hátulról akartalak megkefélni. Kapaszkodj azokba a zsinórokba, így vissza tudom fordítani a fejed, hogy megcsókolhassalak miközben lüktetek benned.

Hűha! Teljesen cseppfolyóssá váltak a csontok a testemben. A szavai olyan pimaszok és mocskosak, totál lázba hoznak engem.

– Végem van – suttogom.

– Jó… ez eltarthat egy ideig. Emlékezz mikor azt mondtam, hogy a testednek sok részét szeretném felfedezni – kinyitja a száját a bordáim felett és finoman szívja a bőrömet.

– Mmmm, hmmm – nyugtázom álmodozva.

– Nos, ne számíts rá, hogy hamarosan megduglak. Sok mindent kell felfedeznem.

A fenébe. Olyan vagyok, mint a vaj… mindenhol puha és olvadt. Nem hiszem, hogy képes leszek kezelni a fülledt szavait és a forró, nedves csókjait.

Garrett szája és ujjai végig futnak a testemen. Időt fordít, hogy megismerje a különböző testrészeimet…, a vállamat, könyökömet, a hátamat. Lefelé megy, tüzet gyújtva a gerincem mentén.

És akkor a szája elválik a bőrömtől.

– A picsába Olivia… ez itt az, ahol megütötted a csípődet?

Az ujjbegyével megfogja a helyet, ahol ma volt a biopsziám. – Igen.

– Hatalmas zúzódás van körülötte. Mi a francot csináltál?

– Semmit… csak megütöttem a pult sarkában ma reggel a boltban. Bizonyára erősebben ütöttem meg, mint gondoltam – mondom gyorsan, belülről kínoz az arcátlan hazugság, amit mondok neki.

– Ez a zúzódás nagyon rosszul fest – mormolja, majd a fogai közül sziszeg miközben az ujjai végigsimítanak a lábam oldalán. – Jesszus, itt is van néhány zúzódás. Mi a franc? Négy is van. Ezek azok, ahol az ujjaim voltak tegnap este, amikor felcipeltelek a szobámba?

A hangja mérges és zavarodott, és ezt el kell oszlatnom mielőtt még több kérdést tesz fel. Óvatosan megfordítom a testemet így Garrettre tudok nézni, kinyújtom a kezem és az alkarjára fektetem. Felém fordul a feje, aggodalom ül az arcán.

– Minden rendben van. Az orvos azt mondta, hogy kicsit vérszegény vagyok, ezért könnyen meglátszódnak a zúzódások. Szedek vasat rá és esküszöm, hogy… nem fáj.

Garrett összeráncolja rám a szemöldökét.

– Biztos vagy benne? Mert elég rosszul festenek.

Meg kell törnöm a feszültségét és az aggodalmát, szóval megpróbálom elviccelni.

– Mi a gond, Samuelson? Úgy gondoltam, hogy egy nagy, kemény hokijátékos, mint te, képes kezelni néhány zúzódást. Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny vagy.

Kihívás villan Garrett szemében és megfordul az ágyon, az arcom felé hajol. Csókot nyom a szám szélére, egy picit hátrébb húzódik és azt mondja:

– Képes vagyok kezelni a zúzódásokat, csak nem szeretem látni, hogy a gyönyörű bőrödet megjelölik. Nem szeretem a gondolatát, hogy bármi is fájdalmat okoz neked.

Melegség és gyengédség jár át a szavai hallatán, veszélyesen közel vagyok ahhoz, hogy kiborítsam a bilit a rákommal kapcsolatban. Ehelyett, felállok és megpróbálom másra terelni a figyelmét.

– Sajnálom, ha undorodsz a testemtől.

Garrett bosszúsan mered rám.

– Sosem undorodnék a testedtől. Észbontó, és ezt nem változtatja meg néhány sérülés. Csak biztos akarok lenni benne, hogy jól vagy.

Küldök neki egy nyugodt mosolyt.

– Esküszöm, hogy jól vagyok. Semmi, amit ne oldana meg egy kis vas. Most… ha végeztél a kivizsgálásommal Doktor, azt hiszem említettél valamit arról, hogy hátulról kefélsz meg.

Az orrlyukai kitágulnak és vágy gyullad a szemeiben, Garrett helyes arcán lassan mosoly terül szét. Megnyalja az alsó ajkát.

– Iiigen… igazán jól meg foglak dugni hátulról.

A zúzódások és a rák és a kedvenc csokik ismét feledésbe merülnek. Mikor visszafekszem a hasamra, Garrett a lábaim közötti részre összpontosít. Az ujjai belém merülnek, szétkeni a nedvességemet, belülről kifelé masszíroz, mígnem már kétségbeesetten vágyakozom.

Hallom a gumi csomagolásának szakadását, majd elhelyezkedik mögöttem. Gyengéden megemeli a csípőmet, csókot nyom a zúzódásom fölé a csípőmön, ezzel a mozdulattal gyengéd érzéseket vált ki belőlem.

És akkor bennem van… először lassan mozog, de gyorsan egy vadabb tempóra kapcsol, nyöszörgök és megkönnyebbülésért könyörgök. Ígéretéhez híven, belekapaszkodik a hosszú hajfonataimba, hátra húzza őket és kényszeríti a fejemet, hogy oldalra fordítsam. A hátamra hajol, a lökései sekélyek ebből a szögből, mélyen megcsókol.

Keményen meglovagol, az összecsattanó bőrünk és a kéjes nyögéseink hangja tölti be a levegőt körülöttünk. Elérem a csúcsot, majd kezdek szétesni, épp akkor, amikor Garrett felrobban bennem.

Percekkel később az oldalán fekszem és a teste ívébe húzott. A karjai szorosan ölelnek és a hajamba fúrja az orrát.

– Csodálatos vagy – mondja. – Abszolút lenyűgöző.

– Te is – súgom vissza, és szomorú vagyok, mert mikor becsukjuk a szemünket és elalszunk, az együtt töltött időnk is a végéhez ér.

11. Fejezet

Fordította: Soraya

Garrett

 

Megragadtam a szatyrot, amiben néhány doboz csirkehúsleves van, kiszállok a kocsimból és felpillantok Olivia lakására. Nem tudom elhinni, hogy három nap alatt, átváltoztam flörtölő playboyból olyanná, aki levest hoz a beteg barátnőjének.

Oké, helyesbítek…, ő nem a barátnőm. Ő csak egy nő, akit nagyon kedvelek, imádok dugni, és úgy tűnik, nem tudok távol maradni tőle.

Mikor ma reggel felébredtem, Olivia már elment, nyugtalan és bosszantó érzést hagyott maga után. Még a huncut kis üzenete is, ami azt mondta „Jól éreztem magam tegnap este. Nagyon köszönöm.” rossz szájízt hagyott a számban. Szinte véglegesnek érződött, és bár tegnap este nem sokat gondolkodtam rajta, amikor elaludtam, a teste melegen nyomódott az enyémhez, ma reggel arra ébredtem, hogy többet akarok Oliviától. Valójában, elterveztem, hogy megkérem, jöjjön el a ma délutáni edzőmeccsre, és talán egy korai vacsorára is elmehetnénk.

De elment, és én össze voltam zavarodva.

Szóval olyat csináltam, amit soha senki nem várt volna el tőlem. Üzenetet küldtem neki, mint egy ostoba szerelmes fiú.

„Szia. Én is jól éreztem magam tegnap este. Volna kedved eljönni az edzőmeccsemre? Utána talán vacsora?”

Nem válaszolt és én a fejemet vakargattam. A nők nem hagytak engem figyelmen kívül. Általában mindent megtettek a figyelmemért.

Szóval rágódtam, töprengtem, és azon agyaltam, hogy történt-e valami tegnap este, ami talán azt a benyomást keltette benne, hogy végeztem vele. Úgy értem… tudott a módszereimről. Tudta, hogy nem vagyok a monogámia klub tagja, és azt is említettem neki, hogy három randevú volt a korlátom. Vajon komolyan vette? Azért kerül engem, mert azt hiszi, hogy én most ezt akarom.

Csináltam egy könnyű edzést, csak egy rövidtávú futást választottam, a súlyokat mellőztem ma, hogy megtarthassam az energiámat a megmérettetésre. Amikor összepakoltam, hogy elhagyjam a házamat és elinduljak a stadionba a meccsre, elhatároztam, hogy még egyszer üzenek Oliviának. Talán csak túl elfoglalt volt és elfelejtett vissza írni.

„Szia. Minden oké? Nem hallottam felőled.”

Szinte azonnal válaszolt.

„Bocsánat. Nem érzem jól magam. Szóval, az edzőmeccs és a vacsora… talán néhány nap múlva?”

A szorító érzés a mellkasomban, amit egész nap éreztem, hirtelen enyhült, és szinte ujjongtam, amikor megtudtam, hogy nem kerül engem. Legalábbis… szerintem nem. Ez még mindig lehet egy lekoptatás, de megérdemli a bizalmamat.

Visszaírok neki.

„Rendben. Gyógyulj meg és hamarosan beszélünk.”

Óriási megkönnyebbülést éreztem. Elmentem az arénába és fantasztikusan játszottam. Ugyanazon a soron álltam párban, mint Alex, általában ezt játszunk az alapszakaszban, és királyok voltunk. Ő lőtt egy gólt és nekem volt két gólpasszom.

Mire kisétáltam a sportpályáról a vállamra vetett hátizsákommal, egy elképesztően zseniális tervet eszeltem ki, hogy megnézzem, hogy van Olivia. Tehát megálltam a vegyesboltban és vettem csirkehúslevest, mert ezt kellene enned, amikor beteg vagy, igaz?

De most itt állva a lakása előtt, mindenféle kétségeim vannak. Enyhe, pánikszerű érzés telepszik a mellkasomra, és hülyének érzem magam, amiért ide jöttem. Nem szoktam ilyet csinálni. Fogalmam sincs, hogyan gondoskodjak valakiről, aki beteg, és biztosan soha nem akartam ilyet csinálni azelőtt. A pokolba… még soha nem is akartam ennyire beszélgetni egy nővel. Nem szerepelt a napirendemben.

De ja…, mélyen legbelül, én igazán látni akarom, hogy Olívia rendben van, és valami furcsa oknál fogva valahogy azt akarom, hogy ő is akarja, hogy gondoskodjak róla. Szóval félreteszem a nyugtalanságom és felmegyek a lakására.

Halkan kopogok az ajtón és hallom a közelgő lépéseket.

Mikor az ajtó kinyílik…, jóságos ég, nem néz ki valami jól. Egy nagy, bolyhos köntöst visel, szorosan megkötve, a kezei a nyakkivágáshoz tapadnak, még szorosabbra húzva, mintha megfagyna. A bőre sápadt és izzadt, elég szarul néz ki.

– Mit csinálsz itt? – kérdezi halkan.

Felemelem a bevásárló táskát.

– Hoztam neked levest. Gondoltam benézek hozzád és megkérdezem, hogy szükséged van-e valamire.

A szemei tompák, ahogy rám bámul.

– Ööö…, köszönöm, de jól vagyok, tényleg. Megyek lefekszem az ágyba és megpróbálok aludni, szóval talán menned kellene.

– Oké – mondom szelíden, kicsit bánt a tény, miszerint úgy tűnik, hogy semmire sincs szüksége tőlem. – Később felhívjalak?

Haloványan mosolyog rám és bólint. Lehajolok, hogy puszit adjak a homlokára, de mielőtt az ajkam a bőréhez ér, öklendező hangot ad és elfordul tőlem. Nézem, ahogy végig tántorog a rövid folyosón és gyakorlatilag beront a fürdőszobába. Öklendező hangok szűrődnek ki és a lábaim önkéntelenül is abba az irányba indulnak.

Ahogy befordulok a sarkon, Olivia a földön térdel, a WC fölé görnyed. Egyik kezével tartja magát, a másikkal oldalra fogja a hosszú haját, hogy ne essen bele a csészébe. Nézem ahogy, zihál és öklendezik, de nem jön semmi. Semmi csak egy szörnyű öklendező hang, ahogy próbál kiüríteni valamit a gyomrából, ami nincs is ott.

Belépek a fürdőszobába és mellé guggolok. Óvatosan elveszem a haját tőle és eltartom az útból, a másik kezem a háta felső részén pihen, ahol gyengéden megsimogatom. Tovább öklendezik a WC csészébe még néhány percig, míg végül abbahagyja.

Olivia a fenekére csúszik, a lábai összegömbölyödnek alatta, a kádnak dől. A fejét a szélének támasztja és a szemei becsukódnak, mikor mély lélegzetet vesz. Felállok és felveszek egy mosdókesztyűt, ami egy kis tartórúdon lóg a mosdókagyló jobb oldalán. Hideg vízzel átitatom és kicsavarom. Emlékszem, hogy az anyukám ezt csinálta, amikor beteg voltam, és a hideg mindig jól esett.

Megfordulok és újra leguggolok Olivia elé és a homlokára nyomom a nedves törölközőt. Megkönnyebbülten sóhajt és azt súgja:

– Köszönöm.

– Nincs mit – mondom neki és megpróbálom feldobni a hangulatot. – Elég nagy show volt, amit nekem előadtál.

Fáradt mosollyal jutalmaz meg.

– Ja… nos, ezért próbáltalak kidobni az ajtón. Nem akartam, hogy ezt lásd.

– Gyomorrontás? – kérdezem tőle.

– Valami olyasmi – motyogja és a padlóra szegezi a tekintetét. Felemelem egy kezemet, megérintem az arcát és tapintásra forrónak találom. Igazán forrónak.

– Szerintem te lázas vagy, Olivia. És az alapján, hogy mennyire nagyon hányni próbáltál, talán elkaptad az influenzát vagy valamit.

– Nincs influenza szezon – mondja elutasítva. – De rendben leszek. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan elmúlik.

– Ja, nos én nem vagyok ebben biztos. Bár úgy gondolom, hogy te vagy a legdögösebb nő, akit valaha ismertem, őszintén … most úgy nézel ki, mint akit megérintett a halál szele. Szerintem el kellene menned egy orvoshoz.

– Nem, jól vagyok.

– Nem vagy jól, Olivia – mondom csalódottan, és kinyújtom a kezemet az övéért. – Gyerünk. Kelj fel, öltözz és én magam viszlek el.

– Nem megyek el egy francos doktorhoz sem – morogja, majd kiveszi a mosdókendőt a kezemből és az öklébe csavarja.

– De igen, makacs lány. Fogadok, hogy influenzás vagy – mondom magabiztosan, és elmélyítem ezt a pátyolgató és aggódó új szerepkörömet. Megfogom a kezét, hogy fel tudjam állítani, de elhúzódik tőlem.

– Ez nem egy kibaszott influenza – vicsorogja, és én egy kissé összerezzenek a hangjában lévő haragtól.

– Olivia…, bébi…, beteg vagy – mondom gyengéden… lágyan. – Engedd meg, hogy csináljak valamit, amivel segíthetek.

– Nem tudsz segíteni – mondja, a hangja megtört és szomorú. Rám emeli tekintetét és szenvedést látok benne. Biccentek a fejemmel és megnyugtatóan rámosolygok.

– Óóó, tényleg…? Miért nem tudok neked segíteni?

Vesz egy mély lélegzetet, majd erősen kifújja. A hangja fáradt és lemondó, amikor azt mondja:

– Mert rákos vagyok, Garrett. Nem vagyok jól ma, mert reggel volt az első kemoterápiás kezelésem, és rosszul vagyok tőle.

A szavai fizikailag megütnek, és hanyatt esek a fenekemre…, hirtelen minden erő eltűnik a lábamból. Leesik az állam, miközben a kezeim gyengén tartják a súlyomat a csempézett padlón. Hitetlenkedve nézek rá.

– Rák?

– Igen… rák – mondja határozottan.

Hosszú ideig ülünk a fürdőszobájában és bámuljuk egymást. Görcsbe rándult a gyomrom és meg vagyok rémülve. Dühös is vagyok…, hogy én csak most tudom meg ezt az egészet.

– Nem értem – mondom lassan.

Mert kibaszottul össze vagyok zavarodva.

– Nyirokrákom van. Follikuláris B-sejtes nyirokrák, hogy pontos legyek. Néhány nappal azelőtt diagnosztizáltak, hogy mi találkoztunk. Az első onkológiai időpontom az első randik reggelén volt. Ma volt az első kemóm. Minden olyan gyorsan történik.

Megértés kezd derengeni bennem. – A zúzódások.

– Kicsit vérszegény is vagyok. Őszintén nem tudom, hogy miért történik ez. Millió kérdésem van és úgy tűnik sosem tudok emlékezni mindegyikre, amikor a doktornál vagyok.

– A zúzódás és a vágás a csípődön?

– Csontvelő biopszia tegnap reggel – mondja halkan.

– Jézus Krisztus Olivia! – mondom mérgesen. – Hagytad, hogy úgy bánjak veled… hogy keményen megkeféljelek, mikor ezt tették a testeddel?

A szemei perzselően rám villannak és kinyitja a száját. Fogadok, hogy valami újjal hozakodik elő, de ekkor a szemei befordulnak és a szájához kapja a kezét. Feláll a padlóról és újra a WC-re veti magát.

Azonnal rohanok és elveszem a haját az útból, a másik kezemet a dereka köré fonom, hogy megtartsam őt miközben a WC felett öklendezik. Ismét nem jön ki semmi és egy ideig folytatja az öklendezést.

– Basszus – morgom. – Egész nap rosszul voltál?

Megrázza a fejét.

– Nem, néhány órája kezdődött. Adtak néhány gyógyszert, de kihánytam őket.

Olivia folytatja a hányást és én mellette maradok. Mikor végzett, segítek neki megállni a remegő lábain.

– Fektessünk le téged az ágyba!

Bólint és elmegy mellettem, hogy egyedül lépjen ki a fürdőszoba ajtaján, egyértelműen tudatja velem, hogy még mindig van benne erő. Van egy olyan érzésem, hogy Olivia nem szeret gyenge és tehetetlen lenni. Ami vicces…, mert én most pont így érzem magam.

Követem a hálószobájába, bemászik az ágyba. Ráhúzom a takarót és a pillantásom az éjjeliszekrényén lévő vényköteles üvegre esik, ami egy nagy üveg Gatorade mellett van.  

– Ezek a gyógyszerek hányinger ellen vannak?

Bólint.

– Be tudsz venni még egy adagot?

– Igen… egészben kijött a többi. De abban is biztos vagyok, hogy ezek is ki fognak jönni.

– Próbáld meg – mondom biztatóan, ahogy az ágya szélére ülök. Elolvasom a gyógyszer leírást és kiveszem az adagot. Odaadom neki és utána lecsavarom a kupakot a Gatoraderől. Odanyújtom neki és azt mondom:

– Csak néhány kis kortyot igyál a tablettákkal. Adj esélyt a gyomrodnak, hogy megbirkózzon vele.

Egy kis korty folyadékot iszik, amivel legurítja a pirulákat és csukott szemmel lefekszik a párnájára. Az ujjaim útra kelnek, a kezem kissé remeg, és a homlokára simítom.

– Mit jelent ez az egész? – kérdezem habozva.

Kinyitja a szemét és olyan magabiztossággal néz rám, ami a velőmig megráz.

– Nem tudom mit jelent ez, de az biztos, hogy kurvára nem hagyom magam legyőzni.

Az ajkaim megrándulnak, mosolyogni akarok a pimaszságán, de még mindig túl sok rettegés tölt el.

– Később megbeszéljük – mondom neki gyengéden. – Most… szerintem aludnod kellene egy kicsit.

– Igen – mondja szelíd mosollyal. – Eléggé ki vagyok.

Felállok az ágyáról és nézem, ahogy az oldalára fordul, egyik kezét a párna alá görbítve. Most olyan kicsinek és törékenynek tűnik, ami miatt düh támad bennem. Miért történik ez olyasvalakivel, mint Olivia? Különösen akkor, amikor épp rátaláltam.

Olivia becsukja a szemeit és én megfordulok, hogy kisétáljak a szobájából.

– Garrett?

Visszafordulok, hogy Oliviára nézzek, azon kapom, hogy fáradt szemekkel engem néz.

– Köszönöm. Nem akartam, hogy ezt lásd. Sajnálom, hogy nem mondtam el neked.

– Minden rendben – morgom, de semmi sincs rendben. Nem tudom, hogy lehetne. – Csak pihenj egy kicsit.

Az ösztönöm azt súgja, meneküljek. Ma reggel meggyőztem magamat arról, hogy Olivia az a nő, akivel esélyt kaphatnék. Hülye gondolataim támadtak arról, hogy együtt lógok vele, kirándulni megyünk, eljön a meccseimre, és hogy minden este a testébe temetkezem. Valójában egy kicsit túlbuzgó voltam, hogy arra gondoltam pokolian jó móka lenne megismerni őt…, kapcsolatban lenni vele.

De most úgy tűnik, hogy ez az egész lehetetlen és én nem igazán látok távolabb annál a ténynél, hogy ő betegen fekszik az ágyban és nekem fogalmam sincs, hogyan kezeljem ezt.

Ez meg fogja ölni? Jöjjek össze egy nővel, aki meghalhat?

Nincsenek válaszaim és ez még jobban felidegesít.

Ahogy kiengedem magam Olivia lakásából, kiveszem a telefonomat a zsebemből és átlapozom a kontaktjaimat, így tárcsázni tudom a csapat ortopéd orvosát, Mark Godsont. Ő egy jó srác… csukló rándulással ápolt engem a tavalyi szezon végén és barátok lettünk.

Harmadik csöngésre válaszol. – Mi újság Garrett?

– Szükségem van néhány információra a rákról – mondom neki.

– Ja… nos, abban az esetben, ha elfelejtetted volna, én ortopéd orvos vagyok – mondja nevetve.

Kibaszottul nem vagyok vicces kedvemben.

– Csak keress valakit, aki válaszolhat néhány kérdésemre – vicsorgok a telefonba. – Minél hamarabb, annál jobb.

Mark hangja ellágyul.

– Oké… rendben. Nem probléma. Az egyik haverom onkológus. Megkérem, hogy hívjon fel téged. Jól vagy?

– Én jól vagyok… az egyik barátom, nem annyira.

– Mikor akarod, hogy kapcsolatba lépjen veled? – kérdezi.

– Kábé öt perccel ezelőtt. Várni fogom – mondom és bontom a vonalat.

Megpróbálom kezelni az érzéseimet. De túl erősek ahhoz, hogy rendezni tudjam őket. Remélem, hogy ez az onkológus doktor tud felvilágosítást adni, hogy legalább tudjam, mivel van dolgom, de addig is, van még valaki, akivel beszélnem kell, akinek magyarázatot kell adnia.

 

Csengetek, türelmetlen, bosszús, és sértődött vagyok, neheztelek. Amikor az ajtó kitárul, Alex örömteli meglepettséggel néz rám.

– Mi újság haver?

– Te egy kibaszott seggfej vagy! – kiáltom neki, és a szemei gyanakvóvá válnak. – Hogy a csudába nem mondtad el nekem?

Egy hosszú, elhúzódó sóhajt adva, Alex hátrébb lép az ajtóban és int, hogy menjek be.

– Tudsz Oliviáról?

Besétálok a házba, viszket a tenyerem, hogy behúzzak neki egyet. A kezeim ökölbe szorulnak, és a szükség, hogy erőszakot alkalmazzak valamin, szinte minden észszerű gondolatot kiűz a fejemből.

– Ja, bassza meg, tudom. Elmentem hozzá, hogy megnézzem és ott találtam, amint éppen a WC-be üríti a gyomrát.

– Jól van? – kérdezi Alex aggódva, amint leroskadok a kanapéra.

– Most épp alszik – mondom neki, ahogy a kezeimet az arcomhoz dörzsölöm. Amikor felnézek Alexre, megkérdezem – Miért ember? Miért nem mondtad el nekem?

Bűntudat villan a szemében, és mielőtt válaszolni tudna, Sutton sétál be és áll meg Alex mellett.

– Azért, mert Olivia megkért minket, hogy ne tegyük.

– A kurva életbe… el kellett volna mondanod – mondom, Alexen tartva a tekintetemet. Mert én vagyok a legjobb barátja és neki el kellett volna mondania nekem.

– Tudtad, hogy érdeklődöm iránta. Jogom volt tudni.

– Ne már, Garrett – mondja Sutton nyugodtan. – Nem a legjobb a múltad a nőkkel kapcsolatban. Arra gondoltunk, hogy mostanra elveszíted az érdeklődésedet. Mindig ezt csinálod.

Forró, olvadt düh buborékol bennem. Felállok a kanapéról, elsuhanok mindkettőjük mellett és kinyitom a bejárati ajtót. Visszafordulok, Suttonra szegezem a tekintetem, és tudom, hogy dühösnek nézek ki, mert meghátrál:

– Kurvára ne merészelj beskatulyázni és elítélni. Szart se tudsz arról, amit érzek.

Kisétálok a házukból, becsapom az ajtót magam után. Még le se értem az utolsó két lépcsőn, amikor hallom, hogy nyílik az ajtó és Alex kiállt.

– Garrett… várj!

Hallom Sutton hangját is, ahogy utánam szól. – Sajnálom Garrett. Nem úgy értettem.

Nem zavartatom magam azzal, hogy visszaforduljak és rájuk nézzek.

– Ja… nos, kapjátok be mindketten – kiáltom a vállam felett. – Köszönöm a barátságotokat. Sokat jelent a számomra.

Gyakorlatilag kitépem az autóm ajtaját a sarkából, bedobom magam az első ülésre és elhúzok a felhajtójukról. A telefonom csörögni kezd, kihalászom a zsebemből és beleszólok.

– Samuelson.

– Helló…, itt Dr. Viela. Mark Godson barátja vagyok. Azt mondta, hogy lenne néhány kérdésed felém.

Veszek egy mély levegőt és elkezdem sorolni neki, hogy miket tudok és remélem, hogy felvilágosíthat arról, hogy mivel nézek szembe.